Száz szó csattant, törtek az álmok.
Árnyék lettem, hangtalan állok...
Hagyd, hogy lássam mind, amit érzek,
Tudjam már, hogy mennyit is érek!
Engedj sírnom, meztelen élnem,
Égjen, fájjon, zúgjon a vérem!
Érzem rég, így börtön az élet,
Hagyj most, itt már megfagy a lélek…
Bízd most sorsom rám, vagy az Égre,
Engedj és légy büszke ma végre!
...és majd egyszer, lásd, ahogy élek:
Tisztán, bátran már sose félek.
(Pongó Ildikónak ajánlva)