Kudarc
Halottaimat elhagyom örökre.
Marad a halál pőrén, csupaszon.
Marad, képmásként zárva a tükörbe:
nézve testemet magam tagadom.
Tagadva ölelem, hideg szerető,
egyemet, a csupasz, fehér csontot:
anyád vagyok, lányom, óvó, szerető,
megszüllek, mint elvetélt porontyot.
Megszüllek a földnek, megszüllek anyámnak,
ölelve a nőt, ki világra hozott.
Hiába maradnék: engem visszavárnak.
Nincsen kötelék. Úgy hívnak: átkozott.
Nincsen kötelék: az élet hús a csonton.
Azt öleljük egybe, ami szétesik.
Álmaim elemzem: cafatokra bontom.
Foszladó a lét - a nincs, mi nem veszik.
2004. nov.
- Babják Krisztián alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges