ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

„...Elbuvék a békesség galambja,/ Fészke mélyén turbékolni sem mer;/ Háborúnak ölyve csattogtatja/ Szárnyait a légben vad örömmel./ Hah, ti gyávák, ti máris remegtek?”*

Ünnepel a haza.
Büszke mellén
kokárdavirág
– háromszínű hajnali reménység.
Lengő lobogókkal
üzen a hon:
Zengjük együtt
a szent szózatot!

„Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar. „

Fájdalomból fölbukkanó,
elfelejtett, intő szavak...
A szülőföld az,
hol magára találhat,
ki akar...

„...Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett (…)
minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs.”

Vajon eljön az a kor,
amikor megtörnek
a báránybőrbe bújt farkasok,
kik ellenfelet mímelve
ellenségei saját testvéreiknek,
s rögeszméjükké lett
a gyűlölet?
Ha egyszer az égi üzenet
hozzájuk is elér,
s kitisztul megzavart elméjük,
leomlanak büszke várfalaik,
a végzet sújt le reményeikre.
A csalárdság árát
meg kell fizetni mindenkinek!
Lesz még üdve újra a keresztnek...

„Félre kishitűség: szégyen, ki most retteg.
Jön már az erősb kor: szavak után tettek.
Ál-lelkesedésnek kezd fogyni határa,
Az üres hű-hónak lefelé száll ára;”

A szuverenitás tornyaiban
ígéretes rejtelmek zsonganak –

„Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend.”

Isten itt terített asztalt
a Kárpátok alatt
egy szép reményű Magyarországnak –
Miénk ez a vérrel áztatott, kicsi föld,
ám benn a világ minden kincse,
melyet őseink gyűjtöttek össze…
Méltó örökség, elveszni ne hagyjuk,
a tét nagy: béke vagy háború.
Irányt és erőt adó összefogással
egymás mellett, szabadon!
Kell ennél szebb jutalom?

„S jöhet a hódító, nyiltan avagy titkon,
Tied ez a föld még, te vagy itt még itthon.”

2014. március
Átírva: 2022. március 15.

*Petőfi Sándor: 1848

Kép: Pinterest

(A versbe ékelt idézetek sorrendje: Vörösmarty Mihály: Szózat, Berzsenyi Dániel: Magyarokhoz, Arany László: A hunok harca, Vörösmarthy Mihály: Előszó, Arany László: A hunok harca)