Apám, kopott tányérod üresen
-azóta minden reggel a ház is.
Hányszor próbáltam összerakni
szaggatott szavaidat egésszé.
Szájról egy rész, hangból a másik
és a maradék hogy ismerlek.
Akkor még pakoltam egymásra
kirakós játékom mozaikdarabjait.
Egyre lassabban jöttek a szavak.
Nehéz volt kivárni, mint az
asztalnál, ahogy akkurátosan apró
csíkokra vágtad a szalonnát,
hagymát pucoltál vereset,
a kenyér csak a másnapos
szikkadt, kockára vágott az igazi.
Mellé tejet langyosan, mézzel.
A kép hiányos, szétesett.
Magamból próbálom kitépni a
hiányzó részeket.
Kutyát is hoztam, bár mindig
utáltam és képtelen voltam felfogni
bérházban hogy lehet tartani.
Szőr a padlón, séta hajnalban,
védőoltás,- és mi van ha beteg?
Megszoktam. Kellett.
Most őt tanulom valahogy megérteni.