Köszörűkő
Én forgattam, a gazda fogta csak
két jó kézzel a rászolgált vasat,
csak fortély kellett inkább, mint erő,
s a víztől súrlós-nedves lett a kő,
míg hullámolt a csorbult fejszeél,
csak sercent, sikkant – marta az acél,
a nagy konyhakést se vetette meg,
csak forgott, s közben itta a vizet,
nagy jókedvében vak rozsdát sikált,
ha penge lenge dallamára várt,
a legritkábban vették csak elő,
ha fájt a tuskó, szikkadt volt a tő,
vagy szúrni-vágni kellett az időt,
mi sonka-súlykos darabokra nőtt,
a rászánt ember toldott ujja volt,
ha ritkán is, de gonddal robotolt,
ha néha láttam, kerekült szemem,
míg slungra lendült engedelmesen,
a mozdulatban sose lelt hibát,
hát élült hozzá a parasztvilág,
csak nyeste-fente, s mint aki derül,
úgy nyűtte-óvta két kéz emberül,
s míg látom-áldom, összegombolom
sok vásott foltból varrt gyerekkorom.
- Mityka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges