Behegedtek a régi sebek,
túl vagyunk néhány sorscsapáson.
Nem kérdezzük, ki volt a hibás,
ki kinek kell, hogy megbocsásson.
Ajkunkon elült a harangszó,
ég a földdel egybeolvadt.
Szépítgetjük a kegyes időt,
mint térdre hullott mát a holnap.
Nem kell több önvád, ne is kérdezd,
mért lett vége a varázslatnak.
Elhalt a zene, függöny lehullt,
próféciák is cserben hagytak.
Méltánytalan mentegetőzni,
túl szép volt, amit tőled kaptam.
A nincsen titkok terhe nyomaszt
fegyverként. A bevallhatatlan.
Míg a ki nem mondott kételyek
árnya munkál bennünk, a vigasz
bujkáló holdként fel-feldereng,
mint hamis kérdésben az igaz.
Nekem elég, ha a csend felel
hozzám bújva túl minden vészen,
hogy vágyaink lángoló oltárán
Gyehenna tüze elemésszen.