ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Csak így szólítottuk – Jonny. Volt neki rendes polgári neve is – Fehér Jani -, de azt soha nem használta, ha köztünk volt. S mi sem. Előttem egy évvel teljesített szolgálatot abban a faluban ahol én. Szentmártonban. Onnan átkerül a Maros menti Szentpálra, innen ötven kilométernyire. Nyáron meg lehetett járni homokfutóval az utat négy-öt óra alatt. Megtettem többször, ha időm engedte. Szombat délután elindultam, s vasárnap ebéd után vissza.
Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert jó barátomnak tartottam Jonnyt, akivel szívesen időztem. Azok a dolgok érdekelték, mint engem, de neki volt bátorsága azokat ki is próbálni. Nyaranként nagy horgásztúrákat szervezett, és már korán megfürdött a még hideg Marosban. Télen, fogadásból, Karácsonyig ingujjban járt. Ha dolga akadt valamelyik szomszéd falúba, lóháton ment át. Ha a kedve úgy hozta, Dellőre menet átúsztatott a Maroson.
Szóval, fenegyereket alakított…
Abban az időben hoztak egy szigorú törvényt a bűnözők ellen, az úgynevezett huliganizmus elleni törvényt. Lopást, csalást, verekedést, közrend megzavarását szigorúan büntették. Pénzbüntetéstől a többéves börtönig. Tárgyalás nélkül. Egy pofonért háromheti napszám árát kellett fizetni, bolti lopásért öttől nyolc évig terjedő börtön, csavargásért munkatábor volt a büntetés.
Jonny falujában, Szentpálon volt egy csoport fiatal, akik mindenkibe belekötöttek, loptak, a kocsmában italt vagy pénzt követeltek a vendégektől. Hangadójuk, mondhatnám vezérük a törött orrú Rudi volt. Jonny is ki volt téve gyakori zaklatásaiknak. Egyszerre elege lett belőle. Mikor kézhez kapta a fizetését, elment a falu egyetlen kocsmájába és kikért egy deci borpárlatot. Rudi odaállt elébe és mondta, hogy neki és a barátainak is fizessen egy pohárral.
- Itt van, idd meg! - nyújtotta felé az italát, s ahogy Rudi elvette volna éppen, az arcába löttyintette az egészet.
Rudi erre megragadta a Jonny mellén az inget, az arcába sziszegte, hogy ezt még megbánja. Na, ezt nem kellett volna tennie! Jonny ugyanis lefejelte, s egy irtózatos pofont kent le neki. Mintha földből bújt volna ki, ott termett a rendőr, és nem is annyira fenyegetően, mint inkább gúnyosan megállt a verekedők előtt.
- Mi történik itt?
- Ez a … ez a … - makogott Rudi.
- Mondja maga! – fordult a közeg Jonny felé.
- Felpofoztam ezt a csavargót!
- Tudja, ez mibe kerül?
- Tudom! Itt a fizetésem, ma reggel vettem fel. Kitelik belőle? – nyújtottá át a pénzes borítékot.
A rendőr elvette és a pulthoz telepedve, kiszámította a büntetés összegét, azt elvette. A maradékot, alig pár lejt visszaadta. Az átvett pénzről elismervényt állított ki, majd távozás előtt oktatólag a felekhez fordult:
- Remélem mára lecsillapodtak! Sokba kerül, ám verekedni!
- Tudja, őrmester mit sajnálok? Hogy csak ennyi a fizetésem. Mert ha kétszer ennyi lenne, egy másikat is felpofoznék!
Ezek után olyan tiszteletben lett része, amiről nem is álmodott. Ezek a fiatalok, akik eddig csak zaklatták, bosszantották, most szinte testőrként vigyázták, nehogy valaki megsértse, bántsa. Egy olyan ember, aki egy pofonért odaadja havi fizetését, és csak azt sajnálja, nincs több, hogy egy újabbat adhasson, az egy tiszteletre méltó ember.
Rudi és társai nem engedték, hogy bárki is megbántaná, vagy akár egy rossz szóval illesse. Ha ilyesmi előfordult, azonnal közbe léptek.
- Állj meg, bibás ! Milyen beszéd ez? Ő, Jonny grófó, vigyázz, hogy beszélsz, mert velem gyűlik meg a bajod!
- Értem, értem! Már megyek is! – slisszolt el a megszólított.
Az egész faluban megváltozott az emberek magatartása vele szemben. Kezdtek ilyen-olyan gondjaikkal, bajaikkal hozzá fordulni.
- Ellopták három tyúkomat.
- Marci fizetés nélkül távozott a boltból.
- Janijóska hiába kürüpöl , kerülget, nem adom neki a lányomat, hisz van annak választottja.
- A tanitó azt mondja, engedjem Dénkót városi iskolába, mert jó eszű gyermek.
Ilyen és hasonló gondjaikkal járultak elébe. Válaszolt, ahogy tudott, s azt, lett légyen bármi is, szívesen fogadták. Jonny nem örült ezen népszerűségnek, s inkább a méhest bújta. Oda nem merészkedtek az emberek, mert nem nagyon barátkoztak a szorgalmas kis rovarokkal. Három méhcsaláddal kezdte, de tizenötre duzzasztott az állományt. Megvette a szomszéd méheit, mikor az a városba költözött. Jó éve volt a méhészeknek – jól eresztett az akác és a nyár végén a tarlóvirág is bőven mézelt. Alig győzték a pergetést a méhészek.
Éppen betelelte a méheket, mikor a városba helyezték, s még a feleségének is ígértek állást. Nem volt apelláta, menni kellett. A méhek azonban tavasszal visszavárták, s ő nem akarta cserben hagyni őket. Minden szabadideje, a hétvégek ott találták a méhesben. Jó elfoglaltság és hasznos szenvedély a méhészet. Kisfia is már zsenge korában megbarátkozott e csodás teremtményekkel.
- Méhész leszek, ha nagy leszek! – mondogatta az óvodában. Aztán az óvónéninek elmagyarázta nagy lelkesen, hogy milyenek is a méhek ott apuka szentpáli méhesében.
Az idő kimelegedett, elő kellett venni a nyári ruhákat, ingeket, a vászonnadrágot. Jonny felesége éppen ezzel foglalatoskodott, s látván, hogy bizony pecsétes az vászonnadrág, amit elővett, nekiállt kibenzinezni a fürdőszobában. Gondolta, mire a méhészkedésből hazajön az ura, tiszta nadrág várja. Végezve a mosással fogta a nadrágot és a lavórral együtt, amiben dolgozott kivitte a balkonra, akassza ki száradni. Ahogy az erkélyajtót kinyitotta, a beáramló friss levegő miatt a bojler őrlángjától a benzingőz berobbant. Lángba borult az egész lakás.
A tűzoltókkal egyidőben érkezett a házhoz Jonny. Amint az ajtót kinyitották sűrű füst vágott velük szembe. A felesége, Ilona nevét kiáltozva berohant az égő lakásba. A tűzoltók hozták ki. Az arca, kezei csúnyán összeégtek, a teste többi részét a vastag dokk kezeslábas, amit a méhészetben viselt, megvédte a közvetlen hőhatástól.
A felesége, Ilona megúszta egyetlen karcolás nélkül. Már kívül volt, amikor a robbanás bekövetkezett. A kicsi fijuk nem volt otthon, egy barátjához ment játszani. Ilona szívesen elengedte, legalább nincs láb alatt, ameddig dolgozik a ruhákkal.
Jonny sérülése súlyos hegekkel gyógyult, melyek látását is nagymértékben korlátozták. Később számtalan plasztikai műtéten esett át, de látási gondjai továbbra is fennmaradtak.
A lábadozás nehéz napjain a kisfia, Janika segített kilábalni a lelki válságból. Estefelé odaült az ágya mellé és kérdezte
- Apa, meséljek neked?
- Mesélj!
Janika pedig mesélt. Mesélt a méhecskékről, ahogy a kis agyában elképzelte őket.
- Szép mese volt, kincsem! Most menj aludni! – és a kisfiú boldogan aludt el abban a tudatban, hogy valami igazán nagy tettet hajtott végre.