Igent mondok
mindegy már
hány röpke pillanatot
hagytunk magunk mögött
amikor
a bíborfelhők rojtos selymét
álomba szőve
az éj sötétjét magunkra öltve
kicsentük egymás titkait
lesben állva
hátha –
ez a tavasz más
zordon érkezett
Európa egén
gyülekező komor fellegek
felkiáltójelek a világ felett
szomszédunkban
szüntelen fegyverropogás
veri fel a pirkadat csendjét
kétségbeesett életbe menetelés
magasból hulló
szemfedős esők
a messzeség ködében
elmerülő könnyek –
visszanémul a gondolat
most a béke és könyörület
fontosabb
mint a tenyeremen
megtört életvonal
s a tűnt időn való merengés
a ránk zúdított
érzelmi lavina áradat
lelki hadviselés
mindannyiunkat elér –
a gyászballadák árnyékában
lobogó képzeletem
képeket fest
a tündöklés síkjaiból
kivillanó tavasz zöldjét
miként az őszi verőfény
aranyban fürdeti
kibontásra váró vágyainkat
ami a labilis jelennél
többet ígér –
nem tilthatom meg
szívemnek a reményt
meghagyom magamnak
a szépre való rácsodálkozás örömét
a mélység magasság
távol és közel
relativitásának kételyét
tudván csalhat a látszat
mégis hiszem
a mennybolt ragyogó kárpitján
örök csodák várnak
álmunk kifeslik
a mindenség iramában –
addig is
igent mondok az életre
hálát adok
hogy még láthatom felkelni a Napot
érezhetem melegét
amit a nyár itt hagyott
s ha felragyognak a csillagok
felismerni vélem
a felém közeledő angyalok
lassú körmenetét
és kirajzolódni arcod
egy forró délután ölelésében –
- D. Bencze Erzsébet alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges