ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Szóval, vasárnap majdnem lekéste csemetém a vonatot, mert újítják a homokkerti felüljárót (Debrecenben található, de lehet, máshol is van ilyen!Ellenben egy fiatal ember, akinek most nem jut eszembe a neve, Homokkerti történetek című, talán tárcanovelláival jutott be a magyar irodalom egészen magas vonulatába. Ilyen nyelvtanilag totál helytelen mondatot nem tudom, tartalmaz-e a műve, mert nem olvastam. Ellenben a hírverés egészen nagy volt körülötte...).
Felüljáró aládúcolva, egyetlen sáv és lámpa valamint terepjáró szükséges a megközelítéséhez.
Miután naponta kétszer minimum átmegyek rajta, úgy döntöttem, nem csináltatgatom a kocsim, mert ugye, hol teleszkóp, hol kerékcsapágy, a többi alkatrész mibenlétét meg ismerjék a férfiak vagy a szerelők... Arról nem is beszélve, hogy a küszöbcserékért előre kialkudott 45 ezerből, hogy a fenébe lett kétszer annyi! Értem én! Addig ügyködött szegény, agyafurt, s minden hájjal megkent szerelőm, míg a két első ajtót nem volt képes bezárni! Ezek után azt mondja nekem, hogy lesüllyedtek… Meg az ő agya is… valahova, egészen mélyre… Mindenesetre a zsalukról vagy pántokról már nem hozott számlát, de eljött meglocsolni… És ez a történet tavalyi. Azóta értek az autókhoz. Nagy haladás, de sajnos muszáj, mert úgyis vennem kell egy másikat, mire ennek vége lesz. Ja, a féltengely és a hozzájuk tartozó csuklók fontos dolgok, ha nem akarok gyalogosan közlekedni , esetleg biciklivel... A kerékpáromon nincsen lámpa, mert állandóan elhagynom a villogókat, így ez életveszélyes a pénztárcámra nézve... Az utcánkat nappal újabban a közmunkások és a rendőrök meg közterületesek lepik el. A két utóbbi kategória csak stikában… Így ugyan vettem egy dinamót tartozékostól együtt, de fogalmam sincs róla, hogy kerüljön a kétkerekűre! Van ugyan tőlünk nem messze egy bicikliszerelő, de az mindent centíroz, ha van benne nyolcas, ha nincsen. Ehhez ért, nem rossz üzlet!
Szóval az indulás előtti pillanatokra szeretnék visszatérni, mert mit adjon szereteten kívül gyermekének?!
Ez egy életbevágó kérdés így, anyák napja előtt. Mert ugye, felnőttem én is, s ahogyan telnek az évek, a kicsi dolgok válnak egyre fontosabbá, s nem az, hogyan lett lakásom és hasonlók...
Habár édesanyám veteményeskertjét imádtam a virágágyásokkal együtt!
Be sem tehettem ugyan a lábam még az ágyások közé sem, de akkor még nem voltam allergiás, így éreztem az esti violaillatot, s a reggeli jázminokat is...És felismertem a virágokat!
Istenem, de szép is volt!
Szóval a vonatindulás előtt egy fél órával kiderült, hogy életbevágóan szükséges egy DVD lejátszó. A laptopon van ugyan, de az nem jó... És két laptop kell, mert a memória… Nekem lenne fele annyi! Habár, nem szükséges, mert azonnal eszembe jutnának a rossz dolgok is, amelyeket az ember szüntelenül radíroz, s úgysem tudná előhívni a tudattalanból csak egy olyan művész, akit pszichiáternek neveznek… Arra nincsen pénzem, elvitte az autószerelő, de folytatás következik, mondta halkan, így eszembe sem jut, hogy keressek egyet!
Hogy visszatérjek arra a Google-fordítóban tuti „kütyünek” nevezett szerkentyűre, volt itthon még két másik, de a beste szívem csücske nem éppen a legkisebbet választotta ki, hogy aztán soha vissza ne kerüljön! Ha már így döntött, hadd vigye, csakhogy ez volt az egyetlen olyan, amit kezelni is tudtam, mert a többi ilyen kép a képben meg mittudomén, milyen funkciókkal rendelkezik ugyan, de felőlem lehet rajta bármi, én csak filmet szeretnék nézni...Ha tudnék...Hozzászoktam ahhoz, amit használtam. Öregszem.
Aztán vettem egy szuperpraktikus utazótáskát, olyan aranyos középméretű, gurulós-fogós dolgot, hát nem abba kellett a zsákmányát beletennie! Természetesen, ha már gurul, akkor könnyű is, így aztán a kedvenc parfümön, a még ki sem bontott tusfürdőm, samponom is remekül elfért benne...
De hogy miért kellett a csíkos nadrágom is, azt én meg nem mondom, főleg a 30 kg súlykülönbségre gondolva (A javamra természetesen...), de gumis derekú...
Még fel sem próbáltam, mert itthonra vettem. Praktikusnak találtatott ugyanis.
A vonatot éppen elkaptuk, mert indulás előtt 25 perccel feltétlenül zuhanyozni kell még és hajat mosni is...
Állomás. Critikai Lapok, ÉS, Ellenfény, vonatjegy.
Pénztárcám ürülőben...
Vissza...
Gondoltam, ahol a buszok is járnak, az az útvonal nekem is tökéletesen megfelel...
Tévedtem: behajtani tilos tábla, kivéve tömegközlekedés...
Egyedül tömeg?! Lehet, ki lehetne magyarázni, ha ugye a testsúlyindexem nézném, habár az orvosi leleteim szerint nem vagyok kövér... Micsoda nyomás lehet ezen a magyar egészségügyön! Mert nálam pl. minden very happy! Én nem így gondolom, meg a házi orvosom sem, de a szakorvosok, már ha elvétve találok egyet, igen…
Fél város megkerülve...
Debrecen hétvégén délután mindig kihalt.
És ismét a híd...
30-as tábla, piros lámpa, s egy villanatnyi kétségbe esés: ha lepotyogunk, egyenesen a vonatokra zuhanunk, mert ugye a gravitáció...
Homok sehol a homokkertben, csak a betonút és munkások, meg a semmittevés...
És azóta készen lett az a fránya híd… De mégsem értem, hogy akik átvették, milyen diopriás szemüvegekkel járnak, mert ma hajnalban ismét az állomás felé robogtam… Kátyú kátyú hátán… El is vesztem bennük…

(Íródott egy éve és most… Hiába, „Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba” - Kr.e. 6. század, Hérakleitosz -, csak nagyon hasonlóba! )

M. Fehérvári Judit