• копирайтинг
  • копирайтер
  • SEO копирайтинг, сео копирайтинг
  • рерайтинг
  • контент для сайта
  • наполнение сайта
  • написание статей, статьи на заказ
  • рекламная кампания
  • обслуживание сайтов
  • биржа статей
  • пресс-релизы
  • копирайт, копирайтеры
  • Hogyan tovább...

    |
    Sonkoly Éva képe

    mese felnőtteknek

    Hideg volt az a tél, hetek óta havazott, sűrű pelyheket sodort a szél.

    Katalin állt az ablaknál, kifelé nézett. A házzal szemben a bevásárlóközpont előtt most is ott állt a férfi, mint más napokon, csak közelebb húzódott az ajtóhoz. A ki-be siető vásárlók felé fordult, néha a kezét is felemelte olyan kérő mozdulattal.

    Nem olyan régen járhatja az utcákat, gondolta, ahogy visszaemlékezett a még rendes ruhájára, bár most alig látta a részleteket a sűrű hóeséstől.

    Lassan sötétedett, behúzta a függönyt. Felkapcsolta a fotel melletti kis világítást. Leült, gondolataiba merült.

    Minden estét egyedül tölt. A férje egy évvel ezelőtt meghalt abban a szerencsétlen balesetben. Azóta egyedül… él. Él egyáltalán? Napközben dolgozik, társasága nincs. Nem jár már barátokhoz, mint régebben a férjével. Pedig mehetne, csak épp kedve sincs, inkább itthon ül, olvasgat és unatkozik. Arról álmodik, hogy majd egyszer valahogyan, talán véletlen megváltozik az élete, lesznek még szép napjai, hiszen annyira szeretné.

    — Persze! — bólint csak úgy magának —, ugyan mitől változna bármi…

    Vacsorázni kellene, jut eszébe.
    Kimegy a konyhába, megterít. Előveszi a hűtőszekrényből a töltött káposztát. Egész fazék étel. Aztán szórakozottan két tányért tesz az asztalra. Néha még előfordul, hogy megfeledkezik magáról, és a férjének is terít. Zavartan simogatja a szalvétát.

    Aztán hirtelen kisiet az előszobába. Gyorsan öltözik, zárja az ajtót, egyensúlyoz a havas csúszós úton.

    Csak ott legyen még! — gondolja izgatottan.

    A férfi az üzlet ajtaja előtt áll reménykedve.

    — Jó estét! — köszön rá Katalin.

    — Adna valamennyit? — nyújtja felé a kezét, de nem néz fel.

    — Evett ma?

    — Menjen a fenébe! — néz rá szúrós szemmel a férfi, kékre fagyott kezét a zsebébe süllyeszti és hátat fordított.

    — De hát… szóval, jöjjön velem, adok vacsorát! — zavartan áll, vár.

    — Va-cso-ra? — kerekedik rá a férfi szeme. — Nekem? Komolyan gondolja?

    — Egészen átfagyott, jöjjön! — még a kezével is int az asszony — erre!

    A férfi csúszkálva siet utána a havas, itt-ott jeges utcán.

    Jól esett neki a kézmosás a fürdőszobában, pedig csak hideg vizet csorgatott a tenyerébe.

    Közben az asszony melegíti a vacsorát, szed a tányérokba. Kenyérszeleteket tol a vendég elé kis kosárkában.
    — Vegyen! Nem tudom a nevét sem, én Katalin vagyok.

    — Bocsánat, be sem mutatkoztam, elnézést… kint az utcán elfelejti az ember a jó nevelést, pedig — hallgat kicsit, — Tudja én mérnök voltam, vagyok — javítja ki magát —, csak hát már sehol nem kapok munkát. Ebben a korban, túl az ötvenen már nem alkalmaz senki, a régi munkahelyemet pedig felszámolták, de ez hosszú történet.

    Hallgatnak. Fogy a vacsora.

    — Mióta van…? Bocsánat, nem akarok tolakodó lenni… hogy is mondjam?

    — Mondja ki bátran: az utcán! Pár hete, amikor elfogyott minden pénzem, odalett a lakásom is, eladtam, hogy a fiamnak… Szóval, kellett a pénz, a pénzem.

    Szorosabban fogja az evőeszközöket, belefehérednek az ujjai. Az asszony látja, nem kérdez, meséli a maga életét, a férje balesetét, a magányos napokat.

    Közben rádöbben, miért is mond el mindent egy idegennek, miért hívta be a lakásába, és most az életébe, hiszen arról beszél? Miért, miért?

    Végeznek a vacsorával, Katalin üdítőt tölt a poharakba.

    — Köszönöm a kedvességét! — áll fel a vendég az asztaltól.

    — Ne menjen még! Jó film lesz a tévében, nézzük meg együtt! Megkeresem.
    Indul a szoba felé. A férfi tétovázik, visszaül az asztalhoz.
    Az asszony pár perc alatt rátalál a megfelelő csatornára a készülékben. Akkor veszi észre, hogy a vendég nem jött utána. Nem is érti az okát. Megy a konyhába, látja, hogy a férfi ül az asztal mellett a félhomályban, nem is ül, fejét a két karjára támasztva mélyen alszik.

    Milyen fáradt lehet, gondolja.

    Olyan, mintha a férjét látná… nem is olyan régen, amikor fáradtan támaszkodott az asztalnál, mélyen a gondolataiba merülve.

    Megfordul, kilép az előszobába, hogy ne zavarjon, és azzal a hirtelen mozdulattal lesodorja a férfi kabátját az előszobafogasról.

    Lassan felemeli, kicsit elmereng, aztán visszaakasztja oda, az övé mellé.

  • копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные статьи
  • слоган
  • нейминг
  • сео копирайтинг, SEO копирайтинг