Hiány. Hit. Próba
Mennyire hiányzik!
Ugye? Szinte fel sem fogod,
oly hirtelen ment el...
Bár hónapok óta számítottál rá,
de te még a gondolatát is hárítottad.
Az előrehaladott kor,
a gyógyíthatatlan kór,
s a tények mindezt előre mutatták.
Mégsem gondoltad komolyan,
hogy egyik napról a másikra
bekövetkezhet,
s egyedül maradsz...
Hiszen már alig hall, nem ért,
megannyi gond, kötöttség,
bánat és aggodalom,
és mégis...
Egy láthatatlan,
hatalmas támasz kidől,
s mögötte az a
meg-ma-gya-ráz-ha-ta-tlan űr.
Végtelenített szünetjel...
Hit-próba ez is,
s ha van igazi,
az segíthet.
***
Nem gondoltam volna,
hogy ez így fog fájni...
Csendes agóniád
halálomig üszkösödik rajtam.
Lombokon hamvad az ősz,
csókjaid kezemen...
Utolsó, elhaló szavad,
imáimba rejtem,
s velem marad
sóhajaim kimúlásáig...
A valódi felnőtté válás
csak most kezdődött el igazán...
A nappali gondoknak búcsút intve
égbe szállnék érted, drága anyám,
hol a remegő holdsugár fakad,
csak hogy még egyszer lássam arcodat!
Kérdésekre választ majd ki ad?
Anya, ugye itt vagy?
Csak egy szót szólj még!
Hallasz engem?
Fogd a kezem, vezess!
Hadd tudjam meg azt is
mit rejt az éj, s merre visz a sötét!
Fényár kísérje lenge léptem
nyomdokodon a csillagösvényen!
***
Uram, légy segítségemre,
adj erőt elviselnem hiányát,
halld meg csendes fohászom,
ne hagyd szétdőlni hitem!
( – Kislányom...
– ki mondja majd nekem?)
*
Kép: internet
- D. Bencze Erzsébet alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges