A nap ugyanúgy
Fest impressziókat
Nyár harmatára
Ugyanott és ugyanúgy
És még mindig hazudok
Fényből benézve
Látszik egy kopott táblán
Az idővonal
Egymásra támaszkodó
Lakások homályában
Kék irodaház
Lázasan terítettem
Lelkemet eléd
Egy üvegasztalkára
De megbotlottál benne
Cselló zongora
Bódultan láttam szemed
Tűzbogarában
Saját szemeim remélt
Tiéddé hitt fényeit
Ösvényen indult
Metszett árnyad utánad
Halkuló zene
Egy távoli idegenbe
Vitted régi metszetünk
Most ballagsz távol
Egy még sokkal szebb arccal
Mit elképzelek
S másnak nyitod sorra hét
Üres zugod ajtaját
Perc olvad csepeg
Örökké fagyott csapokból
Nyármezők felett
Hiába nézel eget
Akkor is elmúlt némán
Út szélén már rég
Messzi kocsik zúgását
Számolom magam
Múlt kilométerkőnél
S az est halkan rámtalál
Rámsötétedik
S a felhők lila széle
Kontúrjaiból
Szárnyat bontva álmodón
Lágyan a hajamra ül
Földöntúli fény
Még gyengéden cirógat
Hajnali halált
Felejt, hogy öröknek lásd
Az utolsó csillagot
Hiányod pára
A vár macskakövein
Kilélegzik még
Éveket súgó eső
Fakult, régi illatot
Hajnalderengés
Remegő némasága
Sikítja sárgult
Korlátba rótt hiányod.
Nem. Soha nem is voltál
(2006)