ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Ma korán hajnalban kijöttem a tengerpartra. Régi vágyam már, egyszer végre lássam, ahogy kibukik a nap a tengerből, és aranyhidat képez a végtelen víz fölött, amin gondolatban végigmegyek.

A látvány olyan katartikus hatással van rám, hogy visszatarthatatlanul folyik a könny a szememből. Nem tudom, miért sírok, de ez annyira jól esik! Sírok, és mosolygok....
Egyedül vagyok, senki nem zavar. Szembefordulok a simogató napsugarakkal, behunyom a szemem, és áramlanak a gondolataim...
Hát itt vagyok! Itt, a felkelő nap fényében a Vörös-tenger partján. Végtelen hálát érzek jó sorsomnak, hogy ezt megtehetem.
Itt pulzál a tenger a lábam előtt, egy-egy szívverésére kicsapó hullám el is éri. Hallgatom az ütemes morajlást, arcom melegítik a még gyenge napsugarak, és szeretteimre gondolok, kik bár most nagyon távol, de mégis itt vannak velem.
Sok, jó dolog jut eszembe, ami életemben történt velem. Én csak arra akarok emlékezni! A szépre!
Ezeket az emlékeket senki el nem veheti tőlem, azok csak az enyéim. Dédelgetem, őrzöm és ápolom őket.
Mint ahogy ezt a reggelt is meg fogom őrizni, és soha el nem felejtem, amikor a nap képezte aranyhídon a tenger felett képzeletben végigjárom életem legszebb pillanatait.
Sokáig üldögélek így, eggyé válva az őselemekkel. A tenger szívverése olykor találkozik az enyémmel.
Hirtelen arra gondolok, ez a végtelen víztömeg milyen jó szerető lenne. Ölelne-ölelne, simogatna, és ringatna... hűséges lenne. Ha egyszer elragadna, magáévá tenne, soha nem engedne el. Soha!
Nah!
Inkább kinyitom a szemem, fürdetem még a sima víztükörben, mielőtt visszaindulnék a szállodába.
Ott már párom biztosan elkészítette nekem a kávét, ott vár Juli barátnőm is, aki lelkem minden titkának, minden rezdülésének tudója, és talán ébredezik már az ő társa is.
Felejthetetlen ez a reggel, jó lesz emlékezni rá.

Hurghada, 2008. nov.