Hét perc fény
Folyóparton ülök az Epte kanyarulatában, és festem a vizet
meg azt a négy fát, akár Monet. Mellettem egy fénykép. Nagy-
anyámat ábrázolja a szép ruhában a cseresznyefán. Amin
kis pöttyök vannak.
A haja sem kócos, nem fújja a szél.
Itt is rám hasonlít. Vajon azokat a fákat festem-e
mint Claude? Nem tudom. Jegenyenyaram. Belefestem a szelet, ha hajlik is
a törzse. Egyenesen áll. Ki kellett jönnöm ide, mert valaki jegenyenyárnak hív.
Meg kellett tudnom milyen a kérge. Pihafa. Mosolygok. Puhafa. Erős ez a törzs.
Már értem. A férfi leül a Rábához, kinyitja a horgászbotot, a kicsi széket, és átváltozik
költőből horgásszá. Sosem jegyzetel, de mindig mosolyog. Nézem a Rába partját, mert
nem kell Epte, nem kell Franciaország, sem Monet. Csak a fű a nevetés. Pár szó. A szél bor-
zolta folyó. A férfi. Beleharap a körtébe. Mézízű. Szeretem a vadkörtefák illatát.
Jegenyenyár.
- Blues alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges