ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Hajnalodott...
„Erős, durva kereszt legyen!
Ne cicomázd! Siess vele!”
– sürgette a főpap az ácsot,
s ő azonnal munkához látott.
Hulltak a forgácsok...
Két pribék hamarosan jött is érte.
A mester nehéz szívvel néz utánuk,
verítékét törli.
Vajon kinek készítette?

*

Hosszú az út Golgotára.
Jézus roskadozott
a hatalmas súly alatt...
Nyomában hömpölygő,
lármás, gyülevész csőcselék,
ki nemrég hozsannát énekelt,
„Feszítsd meg!” –
zúgta most a tömeg.
Gyilkos karok lendültek,
súlyos kalapácsütések.
Célba értek a rozsdás vasszögek.
Vér mindenütt...
Lecsorgott a fán.
És Ő hagyta magát,
hogy megmentsen minket...

Ágaskodó fakereszt
két lator között a hegyen.
Utolsót vonagló, törékeny test.
Alatta könnyek, zokogás,
majd egy fájdalmas
kiáltás odafenn:
„Istenem, Istenem,
miért hagytál el engem?”
A teremtés kifosztott magánya...

„Beteljesedett.”
A Megfeszített
felmagasztaltatott az örök csendbe.
De micsoda csend ez?!
A bűn ára. Súlyos váltság.
Értünk volt minden kín.
Végiggondoltad már?
Érted.
Érted?!
Megaláztatása után
az Ő dicsősége
túl van mindenen,
túl az egeken,
földön, poklon át,
felülteti magához
a megtért bűnösöket.
„Ma velem leszel a paradicsomban.”
Mekkora erő lakik e néhány szóban!
A keresztfa tövéből
égbe hajt a kegyelem...

Vigasztaló oltalma
mindenkit megtalál
akkor is, ha nem keresed.
Benned él Húsvét misztériumában,
amikor térdre borul a világ.
Eléd fog állni halálod óráján,
feltámadottan, teljes hatalommal,
s megnyitja a mennyet neked,
átszögezett kezében tartva kulcsát.
Szegények, gazdagok,
szemforgató árulók, hitetlenek,
bölcsek, és ostobák
egyetlen menedéke.
Megváltónk szenvedése
szeretetté érik
Golgota végtelen csendjében...

2016. március 25. (Nagypéntek)

*
Kép: Munkácsy Mihály: Golgota