Aztán ott volt mélyen
bent a hajnali villogásban
a bőre alatt folyosók nyílnak
gyenge lámpák szemetelnek
rőt fényt és lépteim sava csontját gyújtja fel.
Ahogy szerelem tág pupillák
és önmaguktól világító neonok
forognak körbe elveszett
utakra lépő lábbal semmi sem marad
a kézben ölelés emlékét sajogja a váll.
Meztelen darázsként csíkos lepedőn
ölelkezve lettél a folyton falakra háttal
tapasztott árnyékok játszótársa
fullánk vagy kikötő senki sem emlékszik
csak a riadtan fodrozódó telefonok remegik hangodat.
Aztán ahogy ébredésem kusza aknamezőin
hasalva karjaim közt hűlt helyeddé fonnyadt
nappalok húzzák a bőrt tépik az ágyékot
ablakokra vetített egeket csorgatnak hátamra
beteggé szürkülök lassan mint a fenyők a ház előtt.
Semmi sincs már ami vörösre válthatná át
a szív propellerét az aprót a zsebben
a holdat a kirakat sarkában a bárban a számlát
és betonba mártott ablakokból szűrt
tv szellemek ledér függönyökbe csavarva néznek rám.
Mert még itt sétálsz bennem a bőr alatt meztelen
a belső tv-n látom ahogy esőket ringatsz
madarakat indítasz délre és ölelnél ölelnél
hosszú kávék és rövidre vágott sövények között
és érthetetlen hangon kiáltott neved ragad a nyálba.
2012-03-14