És ha megtehetnéd
hogy nem lélegzel egy
fél órát csupán
összecsuklani nyomtalanul
elakadt hangok elapadt
folyójának hívnak majd
a benned térdeplők
a mozdulat már emléknyi
sem a fejben csak a bőr
érzi-őrzi a beton élelmes
karcait a kapaszkodni
áradó ujjak hegyén
színtelen vágytalan
szagtalan pupillák
zárják el a fényt önmaguk
elől csak egy lépésnek látszó
torzuló izomrángás még
vágás az olló kéje
a szalag gyönyöre
és a vetítő remegő
paplan csendje még ami
formátlan érintő és
eltorzuló és mégis semmilyen.
Az új lélegzet kérdőjelet vág
részeg pohárként a falhoz
miért?
2015.04.04