ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Még csak a sültpulykánál tartottak, de az öreg Izsák püspök már jóllakottan felkelt az asztaltól. Megáldotta a kastély vendégeit, és törődött egészségére hivatkozva visszavonult az emeleti szobájába. Ide már nem hallatszott fel az ünneplők ricsaja; még a bőgőhúrok mély brummogása is reménytelenül dobogott a jól beriglizett ablakon. Lenn persze, ahogy Isten jóllakott napszámosa visszavonult, bátrabb lett a muri. Lakics Bandi és a bandája fenemód húzta a borkísérőt, mint ahogy már apja, s annak apja is muzsikált itt annak idején. Nem csoda. Ma ünneplik Flóra néni neve napját! — Immáron ötvenedszer. — Igaz, a grófnő csak délutánra jelezte jöttét Pista fiával, de hát addig is az időt, valamivel agyon kell ütni.

Fenn a szobában Izsák püspök, jólesően hanyatt dőlt a fotelban, és még egyszer végigolvasta a diszpenzációt, amit tegnap megíratott végre a titkárával. Mérget vett volna rá, hogy Flóra néni mihelyt megkapja és végigolvassa a várva várt írást, rögvest bejelenteni Pista és fogadott lánya, Gitta kisasszony közelgő jegyváltását. Így legalább a hitelezők körében visszaáll a házuk iránti megrendült bizalom.

        Mellesleg a grófnő egy bankóval bélelt pénzes tárcát ígért a püspöknek, ha megadja az engedélyt a frigyhez. Ráadásként tíz hold földet is told az egyházi birtokhoz az esküvő után.
        — Így kell gyűjteni, hogy igazán segíteni tudjunk annak, aki rászorul — gondolta a főpap, mikor elrakta az engedélyt. Elmosolyodott, mert eszébe jutott Márkus atya, az itteni plébánosa. Annak a szerencsétlennek az volt az első ténykedése, hogy a felszentelésekor mikor az áldására várva előtte térdelt, lelopta az ujjáról a püspöki gyűrűt. — Minek is nem figyelt oda, mikor csókra nyújtotta neki a kezét?
        — Kenyérre kellett a pénz. Éheznek a faluban — mentegette magát Márkus. Hát csoda, hogy itt hagyom az ilyen renitens szolgát végleg plébánosnak?
Lenn már rég elfelejtették Izsák püspököt; persze, hogy szabadabban fojt a terefere a bor mellett: Éppen Kopálczy főügyész harsogott az asztalnál, mintha a tárgyalóterembe lenne:
        — Fogadok veletek egy lánc földbe, hogy Pista elveszi majd a húgát? Hiszen a birtok nagyobbik része Gitta nevén van!
        — Az igazán jól jönne annak gyereknek, mert már egy árva garasa sincs — bizonygatta az újgazdag és újházas Szentharmathy gróf. Mangalica termetű, vidám felesége jó vásárt csinált. Az ura szép patinás nevéért cserébe odaadta az egész vagyonát és az egész testét. — Igaz, az utóbbiból elég lett volna a grófnak a fele is.
Kopálczy hiába ordibált még mindig, senki sem ugrott be a fogadásba. Nemhogy egy lánc földet, de még csak egy darab rögöt sem akartak kockáztatni; mert rebesgették már, hogy az öreg grófnő is támogatja azt a magasztos ügyet a hozományért. Különben a maradék birtokuk is dobra kerül. Hogy a kisasszony nagykorú, arról elfelejtkeztek.
Azonban őt itt egyébként senki sem kérdezte.
Gittának különben esze ágába sem volt hozzámenni kártyás bátyjához. Hogy az ő vagyona is Monte Carlóba vándoroljon? — hát egy nagy ló...t, — nem kér belőle. Köszöni szépen. Magában mosolygott rajtuk. Hiszen titokban már évek óta Horkay kasznáré a szíve.

*

A templomban jó hűs volt. Márkus atya ebéd után behúzódott a gyóntatószék homályába, hogy legalább egy ideig ne találják meg. Elégedetten szuszogott, mert a misebor se volt kutya, a nyúlpörkölt után. Kaposnénak — Isten bocsássa meg minden bűnét — aranykeze van. Csak látni kellene, amint a konyhában dirigál; s ahogy a bödönök, fazekak, lábasok, vigyázzák a vezénylő fakanál minden rezdülését. Mikor Pelbárt atya, Újlak plébánosa egyszer délidőben toppant be hozzá látogatóba, sírva fakadt a meghatódástól, mikor lenyelte az első grízgaluskát a tyúklevesből. Tavaly meg Pista gróf édesanyjával történt, hogy a halálos ágyánál a gyenge galambleves mellé egy kislábas körömpörköltet is megkívánt; — természetesen Kaposné módra. Mihelyt kimártogatta az utolsó cseppig a szaftot, és szárazra dörgölte a maradék rozskenyérrel a tálat, az agg grófnő rögvest kikelt az ágyából. Kisétált az udvarra, ahová már odaszárnyalgattak a siratóasszonyok, mint a vetési varjak a mélyszántásra. Flóra grófnő első haragjában rögvest kirúgta a hivatásos előjajgatót, s még a botját is szitkozódva rázta a gyásznótás után. — Márkus atya mit tehetett? Szégyenszemre vihette vissza a sekrestyébe utolsó kenetét.
        Másnap Kaposné nagyon megörült a miséskendőnek meg a rózsafüzérnek, amit a méltóságos asszony küldött neki a lovásszal.
Márkus atya, ahogy így kellemesen Kaposné főztjén elmélkedett, örült, hogy meg tudott szökni a kastélyból. Szerencsére Izsák püspök úr gyengélkedett.
A kellemes félhomályban az atya szeme elnehezült a gyóntatószékben. Még van idő pihenni, mert csak négyre várják Flóra nénit. Ha megvan az engedély, akkor egyben bejelentik a kézfogót is. — Ha már úgyis együtt van a rokonság. A biztonság kedvéért azért már tegnap kidobolták, hogy ma, amikor a templomharang elüti a négyet, a falu apraja-nagyja itt legyen a főkapu előtt. Ha szép hangosan ujjonganak, lehet, hogy még pénzt is szór nekik a méltóságos asszony titkára.
        — Addig még rengeteg idő van. Egy betévedt légy körözve zümmögött egy darabig, majd elült. Ez nem zavarta az öreg plébánost.
        — Ugyan mi bűne lehet egy légynek, hogy idejött? — gondolta még félálmában az atya, majd végleg elszunnyadt. — Nyugodtan tehette, hiszen ilyenkor a fene sem jön be a templomba, mikor a fél falu a határban végzi a dolgát.
*

Horkay Ádám bárónak a derék, de vagyontalan grófi tiszttartónak, rettenetes nagyúr volt az ősapja. Károly Róbert alatt még két megyének parancsolt; mígnem egy esős napon az Anjou király rosszkedvében karóba nem húzatta az öreget. — Állítólag pártütés miatt. — Holott a tata, csupán egy egyszerű rablólovag volt. Mindössze csak az volt a bűne, hogy olyan pénzt veretett, aminek az egyik oldalán Károly Róbert arcmása díszelgett. Aztán a pártütések, belháborúk felzabálták a hatalmas vagyont. Persze a szomjas gégék, és a kartonra festett képek is gondoskodtak arról, hogy a legutolsó Horkay bárónak ne legyenek anyagi gondjai. Legfeljebb, ha csak az nem, hogy a hétköznapit — amit örökölt — aznap szőrébe-e, vagy mentébe viselje
        Amikor négy éve Flóra grófné idehívatta tiszttartónak, beleszeretett a serdülő Gitta kisasszonyba. Mikor először meglátta a bájos kislányt, beledermedt a gyönyörűségbe. Mintha egy rajongó szobrász lehelte volna a márványra a még befelé mosolygó arcot, amint éppen csodálkozva lesné kezdődő vágyait.
        A szegény tiszttartónak reménytelennek tűnt, hogy a felesége lehet ez a világszép szűz, hiszen naponta jöttek olyan legyeskedő udvarlók, akiknek a patinás nevükkel még a vagyonuk is megmaradt. Ráadásul Gitta az ország egyik leggazdagabb birtokának egyedüli örököse volt.
De a szerelem nem ismer logikát. Egyre többször futottak össze a parkban a tiszttartó- báróval. Először még a véletlen, de később a véletlent valami titkos, belső delejes erő is irányította, és már éjszakánként is találkoztak.
Így szép csendesen egymásba szerettek, és a tiszta érzés fütyül a pénzre. Gitta már tudta, hogy Ádám lesz a társa egy életre.

*

        Ahogy most is a régi ragaszkodással, de mindig új vággyal telve andalogtak a kastélypark fái között, Gitta szerette volna a hetedik parancsolatot újra áthágni; — hiszen míg Flóra mama megérkezik, van még egy pásztorórányi idő. — Persze, a kíváncsi szemektől védett barackosban!
         A kisasszony különösen kedvelte a barackos békét sugárzó nyugalmát, ahol annak idején nagyon is kézzelfogható bizonyságot adtak egymásnak szerelmükről. Most meg, pár napja már a méhek, a darazsak is elköltöztek, csak a zümmögésük emléke maradt meg. A szerelmesek tiszta szívvel örültek egymásnak.

Mikor a harangszó végigkondult a falu felett, s elgurult a hang a legtávolabbi szérűig is, már legtöbben szedelőzködtek hazafelé. Csapó Jani is leakasztotta a fáról az ebédes tarisznyát, Julis felesége meg a legvastagabb ágról a gyereket. Őkelme fentről lógott egy abroszba kötve, mint egy török basa, hogy csak keze-lába kapálózott ki a szabadba. De most, mikor az anyja érte nyúlt, dühösen forgatta gülüszemét, mert nem akart lejönni, hiszen olyan jólesett neki odafenn a magasban, ahogyan a szél hintáztatta az ággal, s még nótát is dünnyögött hozzá. Lassan azért ők is felcihelődtek s elindultak; hátha mégis aprót szór az a titkár. — Az asszonyt mindenesetre elküldi — gondolta Jani. Ahogy elérték az országutat, besorjáztak a többi közé s fáradt, lassú járással vonultak a falu felé.
        A Főtéren Berger úr is zárta a patikáját a harmadik harangszóra. A pokolba kívánta a vasrács lakatját, mert mindig záráskor jutott csak az eszébe, hogy egy csepp olajat hozzon Markovicstól. Pedig a vegyesboltja itt a tér másik oldalán guggol, majdnem a kastély díszkapuja mellett. Mikor végre sikerült becsukni a boltot, a hátsó ajtón még visszament a patikába. Meghúzta a fehér lombikot, amit a kisszekrényben tartott kulcs alatt. A sétapálcáját kezébe vette, egy pillantás vetett a tükörbe, s egy kis kefével rendreutasította deresedő bajszát. Szolidan meghintette magát szagos vízzel, és kisétált a térre. Remélte, hogy a doktor elhozza a kívánatos feleségét is
        A postát nem kellett becsukni. Ma ki se nyitott. — Minek? – gondolta Jerzsabek úr. A jó hírnek holnap is lehet örülni, a rosszal meg minek sietni? Meg különben is, jólesett még az ágyban lustálkodni és az is, mikor Terike a szomszéd faluból — ki náluk szolgált —, ágyba hozta a boros teát. Később a kislány, csak úgy a takaró alá nyúlva megmasszírozta ritkán használt izmait, hogy a postamester elfelejtette, hogy már negyven éve nős, és a felesége most csak a bütykeit ment áztatni Hévízre.
        A posta mellett a húsbolt csak este nyit. Draskovič hentesmester, napközben a környező barompiacokon vágni valóra alkuszik, amit másnap kimér a faluban. Flóra grófnő kedvéért meg nem hagyhatja egyedül az apját a vásárban, mert az öreg, még egy malacot sem tudna hazaszekerezni.

*

A kastély előtt már gyülekezett a népség, katonaság. A gyerekek ordibáltak, verekedtek, játszottak s bebámultak a kocsma udvarába, hogy nyer-e az apjuk a kuglinál? Várták, hogy már kapatos legyen; mert akkor könnyebben lehet pár fillért kikunyerálni a bukszából. Néhány gyerek, akik szerencsés csillagzat alatt születtek s szert tettek egy kis apróra, már elnyargaltak a vegyesboltba, fütyülő cukorsípért, nyalókáért, meg mindenfajta drágaságért, amivel a kétkrajcáros pult, rogyásig volt rakva. Markovicsnak volt annyi esze, hogy nem zárta be a boltot, hiszen amúgy is itt van az üzlete a kovácsoltvas főbejárat közelében. Akkora volt a forgalom, hogy a pult mögé beállította az egész családot; — s adja Isten, hogy tényleg legyen aprópénzszórás, hiszen nagyja úgyis hozzákerül.
        — A gyerekderék gyorsabban hajol a földre.
        A falu előkelősége korzózott a platánsor árnyékában, vagy a fáradtabbak, az „Angol Királynőhöz” címzett vendéglő kertjében üldögéltek sör mellett. Feltűnően, feltűnés nélkül mustrálgatták a sétálgatókat; a kimenős szerelemre vágyó bakákat, a sokszoknyás copfos süldőlányokat és az őgyelgő párokat, kikről tudta a falu, hogy maholnap már egybekelnek.
        A patikus már a fellegekben járt a boldogságtól, mert a doktor felesége is ott volt dagadt férje oldalán; és igenis, nem káprázat, a hölgy kétszer is intett neki a legyezőjével. Éppen Alfredo bábjátékos bohózatán vagy drámáján mulatott, mikor a brutális férje, tovább vonszolta a kinematográfus bódéja felé. A mennyei lény lopva mégis visszanézett rá, és fehér kesztyűs kis kacsójával, mintha még intett is volna neki. Úgy tűnt, hogy szívvágyó búcsú gyanánt, rámosolygott a drága. Igenis! Neki szólt a mosoly! Azért maga mögé nézett. Tényleg, nem állt ott senki.
        Mikó kertész Újlakról átzavarta feleségét egy bödön, forró főttkukoricával. Mivel Márkus atya időközben lement a térre, az asszony megkínálta egy zsenge új terméssel, de az még olyan forró volt, hogy gyorsan a reverendája ujjába csúsztatta. Az énekkar a tanító nénivel még egyszer elpróbálta az üdvözlő dalocskát. A kövér orvos is odaért a dal végére, s megsimogatta egy szőke kislány fejét. — Megnyugodott. — Tényleg nem volt tetves.
        Így állt a bál röviddel négy előtt.

A kastély teraszán Ebergényi Flóra vendégei, már kíváncsian tekintgettek Szentandrás felé, hogy mikor tűnik fel a várva várt négylovas hintó. A sasszemű fővadász még gukkerrel is pásztázta a vidéket. — Arra a vaddisznóra kimegy éjjel — gondolta, mikor észrevette a Csillagoshy dűlőben makkozó kant. Ezalatt az öreg libaforgató, a konyhalányt tanította gombát válogatni szárítópincében. Beleizzadt a szokatlan munkába; — persze, hogy pihennie kellett. Amint levegő után kapkodva kinyitotta az ablakot, meglátta messziről a sebesen növekvő porfelhőt. Boldogan elrikkantotta magát:
        — Jönnek!
        Erre két markos inas rögvest lehozta a hordozható püspöki díszszéket. Izsák atya is lereszketett a lépcsőn, és kegyesen helyet foglalt. A süteménybe csak belekóstolt, és később a biztonság kedvéért a kávéscsészét letette az asztalra, hogy ki ne lötyögtesse később az áldásosztáskor.

*

        Még nem tudták, hogy egy incidens, ami útközben történt, semmivé teszi az ünnepet.
        Flóra néni békésen szunyókált a hintóban. Talán álmában megint Szent Péterrel diskurált. Az utóbbi időben több időt töltött mennyei társaságban, mint idelenn a siralomvölgyében. Még Kaposné körömpörköltje is csak kisidőre tudná visszacsalogathatni a kastélybeli életbe.
        Pista gróf vidáman tekintgetett ki az ablakon. Nem csoda! Hiszen a szentandrási fogadónál most is, mint mindig, megálltak itatni. Ahogy behajtottak a diófa alá, Leipziger kocsmáros, már szervírozta is a lovaknak a frissvízzel tele sajtárt. A gróf ugyanazt kapta, csak ő víz helyett sört ivott; — különbség tétessék — ő zománcozott vödörből kapta az italt. Utána még felhörpintett rá egy korsó törkölyt, aztán evett valami hamarjót s már mehettek is tovább Isten hírivel.
        — Leipziger híres és közkedvelt konyhát is vezetett. Az éhes vendégek elégedetten, jóllakottan mehettek útjukra. Egyébként Leipziger kóserkonyhát is tartott az átutazó ortodox vigéceknek, de a disznósültje sem volt kutya! A jércéit, amiket külön tartott, szintén sokan szeretgették. Azt már időre meg kellett rendelni az ínyenc vendégnek.

*

        A hintóban ringatózva, Pista boldog várakozással tekintett a következő napok elébe. Végre, újra egy nagy halom pénze lesz, és látogathatja a kaszinókat. Találkozhat megint a vidám kompániával. Monte Carlo, Baden-Baden, Steinbach… — már biztos hiányolták ott eddig. Na, de — még jó, hogy eszébe jut —, előtte muszáj, hogy elvegye Gittát. Ábrándozva belefelejtkezett a mellette elmaradó tájba. Már a szeretett vidéken jártak. Majd csak a falu előtt ébreszti fel édesanyját - gondolta, de váratlanul dühösen nagyot rikkantott a kocsisnak.
        — Megállj Bandi!
        Észrevette, hogy az ősi birtok határán lévő barackosból, éppen most lépett ki még szoknyáját rendezve Gitta húga, miközben egyik kezével Horkay báróba kapaszkodva tekintgettek a hintó felé.
        — Tűnsz el innen, büdös paraszt! — ordított Ádámra a gróf, s ahogy kiugrott a kocsiból, lovaglóostorát ütésre emelte a báróra. De mire lesújtott volna, egy olyan hatalmas frászt kapott a tiszttartójától, hogy a csattanása elhallatszott a Főtérig is. S mintha csak erre a jelre várt volna a templomharang, megkondult a toronyban. Pistát úgy meglepte a kapott pofon, hogy karjánál fogvak megfogta Gittát és beültette a hintóba.
        — Ennek még folytatása lesz! — makogta félhülyén a történtektől. A kisasszony azért még gyorsan odasúgta a szélesen mosolygó szerelmének, hogy este legyen Márkus atyánál a parókián. — Utazásra készen!
        A hintóban Flóra néni felriadt a pofon csattanására, s mosolyogva nézte az éppen beszálló Szent Annát. Kedvesen hogylétéről érdeklődött.
        Még jóval a dísztribün látótávolságán kívül, egy pillanatra megállt a hintó, de csak annyi időre, hogy Gitta kiszállhasson. A kisasszony sietős léptekkel a parókia felé vette útját Márkus plébánoshoz.

*

         A várakozó ünneplő tömeg mellett, a lovak megállás nélkül robogtak el a hintóval. A vivát fergeteges ordítását, tán csak a pacik hallották. Mikor megérkeztek a kastélyba, Pista gróf egy darabig dühöngött az erkölcsi posványba süllyedt, céda Gitta miatt. Később felderült az arca, mikor Pepi báró a fülébe súgta, hogy egy Morva vasgyáros, jó pénzért grófi férjet keres lánya számára.

        Mikor becsukódott a kastély kapuja a hintó mögött, az ujjongó ordítás szitkozódásba csapott át. A négy ügyeletes csendőr rögvest behunyta a fülét, és sietve bevonult a kocsmába. Márkus pap is hazaballagott, de előtte halk szóval megfeddte híveit a csúnya beszédért, amit az elmaradt pénzeső váltott ki. Szívében azonban együtt érzett a lóvá tett népséggel. Ha nem hordta volna a reverendát, ki tudja, talán még cifrábbakat is mondott volna.
        Mikor a plébános hazaérkezett, Gitta már végzett a kaláccsal, s most egy kupica meggylikőrt nyalogatott, amivel Kaposné kedveskedett neki.

*

        Aztán vagy egy órát töltöttek négyszemközt az atya dolgozószobájában. Márkus elmagyarázta, hogy a diszpenzáció csak engedély a rokonok közötti házasságra, de nem kötelező élni vele. Döntsön a szíve és a lelkiismerete szerint! Máskülönben, ahhoz megy férjhez, akihez akar. Vagyona is függetlené teszi egy életre. Felesége lehet Horkay bárónak is, ha mindketten úgy akarják. Azért ő azt javasolja, hogy egy időre menjenek külföldre, míg itt rendeződnek a dolgok. Ez a beszélgetés a gyónás után történt, mikor Gitta már leimádkozta a rárótt penitenciát: - egy Miatyánkot, és ráadásnak egy Ave Mariát. Márkus atya szerint azért csak ennyit, mert nem az imádságok száma számít, hanem a szívből jövő megbánás.
        A plébános alig tudta megakadályozni, hogy a kisasszony kezet csókoljon neki.
        Kinn, az udvaron Horkay már várt rá. A hintó az úti poggyásszal a parókia mögött pihent. Azt majd otthagyják a legközelebbi gyorskocsi állomáson.

        Pár órával később a két szerelmes, már sebesen robogott a mayerlingi kastély felé. Az agg Flóra grófnéval még véletlenül sem találkozhattak. Ugyanis a néni éppen felfelé az égbe tartott, de immár örökre, a szentjei közé.
        Márkus atya bement az üres templomba és letérdelt a mellékoltár elé, ahol Szent Domonkos hallgatott megértően. Egy idő után kiment a templomkertbe. A csillagok közömbösen bámultak a földre; csak akkor hullott le egy rossz tüdejű közülük, mikor az atya rágyújtott a maga sodorta kapadohányra.