Aknay János: A Megváltó (2010. akril, vászon)
Szecessziós ékszer
a várandós faág,
bimbója Tiffany-
tükörbe fagyott,
pár napos tavaszát
őrzi jégbe zárva;
opálcseppbe rejti
a boldog tegnapot.
*
Hátam mögé állok,
bámulom magam,
nagyra nőtt árnyékom
alkonyba takar,
lábujjhegyen lépek,
ne is vegyem észre;
tükrömig elvezet
arcom lidércfénye,
nézem közhelyeim,
kopott csillogásom,
táguló pupillám,
mosolygó magányom,
sorsomnak álcázva
gondtalannak látszom,
nyakamból keblemre
zuhan aranyláncom,
mennyi vágy, fájdalom
bolyong most is bennem,
mezítelen állok,
s Te jössz velem szemben.
*
Szeretném,
ha a Tejúton
pisztrángok
úszkálnának,
melléd röpülne
egy főnixmadár,
s én szégyenlős
rajongással
lesütném szemem.
*
Egyszer minden tenger
sivataggá válik,
homokszemecskékből
Szahara nő,
csöpp gyermeklapáttal
kiásnám keresztem,
szűk búvárruhám
szorongatja testem,
víz alatt is fájnak
a lappangó jajok,
szeretnék mélyebbre
elmerülni benned,
de visszahúz zárkózott,
szemérmes szerelmed,
fuldokló fonémák,
nyelv-alatt-szavak,
végül mindkettőnkből
szürke por marad.
*
Három napja
szeretetre szomjazom,
ismét esik, légtornászként
fátyol-cseppek lógnak
láncként összebújva,
kábeldrótokba fogódzva
hogy a sárrá-bomlott hóba
hulljanak,
buborékok táncolnak
a föld asztalán, tócsák
fröcskölik a harisnyákat,
de a még smink-nélküli
primadonna-fák
e tájnyi öltözőben
már készülnek lombosodni
ablakomon gördülő
cseppek golyóstollai
rajzolják sziluetted
és látom kinyújtott kezed,
ez a Harmadik Nap
a testedé,
s lelked a vizek felett lebeg.
*
Pocsék volt az a nyár,
viharszárnyak tépázták tetőnk,
mi, nők – tócsába mártott rongycsomók –
madárijesztővé áztunk a kapualjban,
a parkban hajléktalanok
ponyvával takarták le a színpadot,
s a kitaposott macskaköveken
átázott elkopott cipőnk.
Kinőtt kardigánként feszült ránk a város,
sáros szerelvények sírtak síneken.
-----
Az állomáson most is gyorsvonat tolat,
kókadt lampionként lebegnek esernyők,
kendőt nem lobogtat senki,
elrejti arcom a rám zuhanó zápor,
fázom, összekulcsolódik,
majd kinyílik kezem,
dermedt ujjam denevérszárny,
már mind a tíz feszül.
_________________________________________________________