Felhőktől a bőrig
Kisimítja a vörös rostokat
megkarcolja az égszín csontjaim
az ajtóig kísér kilök az útra
de közben kötélen tartja az idegrendszerem.
Felismerem ő az a hátam mögött
kíméletlenül óv a mindentől
az apró rovar szárnycsapásokon át
egészen a lilás sötétkék viharokig.
Nincs bennem más csak ez a szerelem
úszik barna szemein át egészen
a következő vak folyóig
éjszakai leseken dől hanyatt lélegzik szótlanul.
Tudod a haja szálai közt ébredő hegyeken
járom az erdőket vadakat riasztva fel
páfrányok harmatát ellopva szomjazom
éhségnek öltözött rohanás az avaron.
Apró horgok a felhőktől a bőrig
így tart a magasban szüntelen
így tart még ébren pedig
horpadt gyomornak feszülő térddel ájulnék el.
Járni tanít ő úgy hívja tánc
én meg ujjai közt felkelő
holdak porába húzom a nevét
néha térddel néha könyökkel mert jó.
2019. 12. 26.
- northman alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges