Nézem ma a kopár utcát,
sehol a téli táj, s akkor
meglátom az Estét...
Az öreg Este szemét törli,
lapozgat - ott. Hasonlót
rég látott. Szaporán pislog,
mosolyog. Ha ő egyszer
találkozna vele, s övé lehetne
a sok fény, az utca sugara...
Küzd a lehetetlenért, mióta.
Most meghatottan néz messze.
Öleli a fényt, a távolban,
s függöny mögött minden.
Ő pedig lassan hinni kezd,
nem másban, de a karácsonyi
- csodában.