Még ősz volt, mikor először jött felém,
Vidám szóval érkezett, s volt szerény.
Pillantása átkarolt, mint hajnali
Ébredés, ajkán kis mosoly, ami
Mára emlék, édes könnyűség, remény…
Mindennapi vágyai, éhei
Csóknak, egy tűnő mozdulat képei
Mint szívós erő, s múló akarat
Rejtőzködtek lélegző halk báj alatt,
Kis búk és örömök halk léptei…
Egy percre rám hajolt, mint egy tünemény
Alakja, életlen szórt puszta fény,
S tett hajára az alkony új csillaga
Díszeket. Elkísért, pár halk szava
A mindenség volt, s mégis földi lény…