ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Takács Zoltán illusztrációja

        Bartos, a neves válóperes ügyvéd visszakézből szájon vágta feleségét. Evvel csattanós pontot tett a veszekedésre. Klári az asztalhoz kapott, hogy az ütéstől el ne essen. A kávéra váró csésze, amiből a férj már vagy tíz éve issza a reggeli konyakját kis feketével meglöttyintve, rosszkedvűen koccant a cukortartóhoz.
        - A fene egye meg, hogy a mai napot is így kezdik.
        - Megszokhattad már – dörmögte mérgesen a füleit vonogatva a cukortartó.
        - Depressziós a pasas - magyarázta a csészének.
        - A férj unja Klárit, Bartost meg a barátnője, mert nem akarja elvenni.
A csészének tényleg nem hazudott a haverja. Manapság ritka az ilyen bölcs, emberismerő cukortartó.
        A válóperes ügyvédnek reggel meg különösen rohadt kedve volt. Egész éjjel azon töprengett, hogy mi a fenét tegyen? Ildikó tegnap avval csukta be mögötte az ajtót, hogy csak akkor jöjjön vissza, ha beadta a válást. Már két éve, hogy hitegeti hülye kifogásokkal; s lehetőleg gyorsan intézze, mert ő még fiatal, s talál magához illőt. Akkor végre nem kell neki, az alig csurran-cseppen, házi maradékkal beérnie.
        Bartos az éjszaka, az ágyban forgolódva Klárára pillantott, egy pillanatra mélységes sajnálat öntötte el. Eszébe jutott mikor először utaztak le felesége szüleihez. Az öreggel borozgatott a pincében, Klári meg a konyhában a meghatódástól pityergő nagyanyjának mutatta a friss orvosi diplomáját, s elárulta, hogy most már nemsokára nagyobb lesz a család.
        Bartosnak összeszorult a szíve az emlékezéstől. Talán magát sajnálta, az elherdált, félrecsúszott éveit. Ki az a hatalom, aki az érzelmeket irányítja? Ki a hibás, ha van ilyen egyáltalán? Hová lett, ki vagy mi vitte el a szerelmet? Hová tűnt az idő, mikor esküvő után Párizsban ánizspálinkával mézezték az amúgy is édes egymásba-feledésben töltött hetet? S hol az a perc, mikor az Eiffel tornyot is csak a hotel ablakából nézték? A Louvre épületét is csak hazafelé csodálták meg egy remek képeslapon Bécs felé robogva,. Most meg itt fekszik mellette az elnehezült, puha asszony, álmában is gondbarázdált arccal. Hiába a rengeteg sport, szauna, fittnesz, masszázs, síelés az Alpokban, mikor csak így szétlazulva látni, hogy ő is csak egy szürke, megfáradt középkorú asszony.
        - Bocsáss meg, nem akartam fájdalmat okozni neked – mondta később, mikor egy kissé lehiggadt.
        - De hát az idegeim – tette hozzá, pedig már három csészével ivott, amiből már hiányzott a jelképes kávé is.
        - Majd este beszélgetünk a válásról -, simogatta meg bűntudattal a felesége még mindig könnyes arcát, majd hóna alá vette a táskáját, s behúzta maga után az ajtót. Klárinak jóval később, mikor a két gyereket is az iskolába indította a reggelijükre szánt ezer forinttal, már felszáradtak a könnyei.
        A sportcentrum előtt hamar talált parkolót. Erzsike, a testi-lelki barátnője már várt rá.
        - Már megint megütött az, az állat? - kérdezte, mikor puszit lehelt az arcára. Klári nem válaszolt, csak legyintett. Most nem volt kedve beszélgetni. Erzsike gyengéden magához ölelte, s kivette a kezéből a tömött sporttáskát. Mire beértek az épületbe, s maguk mögött becsukták a bérelt kabinjukat, már mindketten mosolyogtak. Hiszen vagy két éve, hogy minden reggel végigcsinálják együtt ezt a testápolási programot.
        Később a fittnesz klubban, mikor Klárika a hangos, vadütemes gépzenébe, táncba feledkezve izzadt, már nem gondolt a reggeli arculütésre. Hamar megbeszélték még Erzsikével a délutáni programot. Elhatározták, hogy majd ha Klári befejezi a rendelést, ebédelni mennek a „Búsuló Madám” - múlt héten nyílt étterembe.
        - Azt mondják jó a konyhájuk
        Szauna után, mikor már Józsika az aranykezű masszőr dögönyözte a testét, visszatért régi jókedve. Józsika is helyeselte, hogy nem megy bele Klára egykönnyen a válásba. Egyértelműen a férj hibájából fogják kimondani. Kálmán, a másik gyúró, Józsika élettársa is így gondolta.
Klára pontosan tizenegyre ért a rendelőjéhez.
        Az autót letette a garázsba, kikereste a bejárati tölgyfaajtó kulcsát, s most is - mint mindig - jóérzéssel pillantott fel a fehér porcelántáblára, férje ajándékára, amin szürke nagybetűkkel volt felírva: