EPYLEPS
Nézd mit tettél
Önmagam lövészárkaiban hason
csúszva mint mindig ha rettegés
folyik át a torkon hidegre rántja a vállat
a gerinc az altest felé tolul és semmitől
nem riadó fény tapos át a pupillákon jéggel.
Valami hűvösen forró és szürkület reszelővel
érdesre húzott puhára vágyom itt a néma
egyedüllét rugdalja az ajtót aranyló zölddel a szemében
hajigálom ki az ablakon /hatodik emelet/ ennek a még
meg sem történt télnek az összes emlékét állott krém szagú
galambok csapódnak az égnek alulról körözve.
A háztetőkön ültem enyhén jobbra dőlő léptek
emlékeivel a cipőmben az út hosszú volt
negyven évnyi zajjal sárral mézzel övezett
ELLENSÉGES TERÜLET dombornyomott járda
csontot-törőre gipszelt gúnyos kis nyarak
nyüszítő tehervonatok kutyák királynők.
Hát megérkeztem
mellkasig felhúzott térdekkel
önnön nyelvemre hányva a szürke emészthetetlent
görcs lánctalpú vállakkal
feszítve másfél perc öntudatlanságomat
Ortopedyából Epylepsyába.
______________________
2012.12.09.
- northman alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges