Kilincs-nélküli kapuk előtt,
kerítések beomló árnyékai között
nem tudom, milyen ingerek vezetnek
leírni a szavakat és miért kiáltozik,
aki sok éve néma, és miért hallgat
a velem vonuló.
Nem tudom, az elvermelt fény
mennyisége elegendő-e,
hogy bevilágítsa a hétköznapokat
hiszen sötétben az út-tudó zsineg is
fölösleges kacat.
Belső lépteim levágják az útkanyarokat,
így szabályozom céltudatossá magam,
talán gyorsabb folyású sorsot szeretnék,
hajózhatóbb jelent, kevesebb hordalékot.
Nem tudom.
Egyszer a hátrahagyott fekete dobozokat
megtalálja valaki, forgatja, nézi, majd
beteszi a vitrinbe. A többi közé.
Hiába mondtam el.