ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Kairó és a gízai piramisok

Miután kipihentük a luxori kirándulás fáradalmait, egy újabb, egy még nehezebb nap várt ránk, hiszen ha már Egyiptomban vagyunk, vétek lenne kihagyni a fővárost és a ma is rejtélyes piramisokat, amit már a korai idők turistái is látogattak. Mivel Kairó távolabb van Hurghadától, mint Luxor, így le sem feküdtünk, hiszen éjfél után egy órakor már indulnunk kellett.

Ezúttal kis busz jött értünk, mert összesen hatan, azaz három pár vállalkozott a hosszú útra. Kis busszal természetesen kényelmetlenebb az utazás. Idegenvezető nélkül indultunk, de ez egyáltalán nem volt zavaró, hiszen mindnyájan aludtunk.
Éppen Kairó városkapujához értünk, amikor felébredtem. Nemsokára csatlakozott hozzánk Andrea is, a kairói magyar idegenvezető. Ő körülbelül 10 éve él Kairóban. Férje a kairói repülőtársaság egyik vezetője. Modern gondolkodású családba került, ahol európai normák szerint élhet.
Kairó Afrika legnagyobb városa. Lakossága több mint 16 millió, de ez az adat csak hozzávetőleges szám, hiszen Egyiptom lakosságát képtelenség pontosan kideríteni, hiszen sokan vándorló életmódot folytatnak s így a nyilvántartás nem pontos.
Kairó a Nílus két oldalán, 25 kilométer hosszan terül el. A várostól északra a folyó völgye deltává szélesedik, majd 200 kilométer után beleömlik a Földközi-tengerbe.
A Nílus mentén zöldellő farmok vannak, amelyek az életet biztosítják a sivatagos országnak. A múzeum felé vezető hosszú-hosszú úton Andrea mesél. Elmondja, hogy egy arab férfinak maximum három felesége lehet, de ez már nagy ritkaság, hiszen az egyiptomi asszonyokat meg kell vásárolni, ezért manapság csak egy feleségük van.
A házasodást egyik félnél sem a szerelem motiválja, hanem a vagyon. Még a szegényebbeknek is birtokolni kell egy kecskét vagy egy szamarat ahhoz, hogy meg tudjanak nősülni. Nagyot nevetünk azon, amikor Andrea a szamárkölcsönzést említi. Egyiptomban ugyanis ha valakinek nincs szamara, a teherhordást szamárkölcsönzéssel oldja meg.
Kairó zsúfolt. Kairó nyüzsög. Kairó poros és piszkos. A közlekedési szabályokat senki nem tartja be. Az amúgy is lármás utakon száguldoznak az ütött-kopott járművek és dudálnak, dudálnak – szüntelenül.
Utunk első állomásához, a modern Kairó központjában épült Egyiptomi Művészeti Múzeumhoz 9 órára, vagyis nyitásra érkeztünk.Igaz, hogy csak a leghíresebb régészeti tárgyakat nézhettük meg a csekély három óra alatt, de már ez is kárpótolt minket az útért. A múzeumot Auguste Mariette francia építész alapította 1902-ben, hogy megállítsa a műkincsek nyugati múzeumokba hurcolását. Ez a világ legnagyobb egyiptomi régiséggyűjteménye. Több mint 120 ezer eredeti antik ókori lelet található ezen a helyen. Az udvaron szabad fényképezni, de a belső termekben nem. Belépés előtt fülhallgatót kaptunk, így magyar nyelven követhettük, ismerhettük meg a legfontosabb látnivalókat.
Először azt a Rosette-követ néztük meg (mely az egyetlen tárgy, ami nem eredeti a múzeumban). A kőtáblára 1799. július 15-én talált rá Pierre-Francois Bouchard a Nílus-deltában, az erődítési munkálatok során. A kövön V. Ptolemaiosz fáraó (ur. Kr. e. 204-180) egyik dekrétumát örökítették meg egyiptomi hieroglif és démotikus írással, valamint ógörög nyelven. 1882-ben Champollion francia tudós felfedezése forradalmat hozott az egyiptológia tudományában, hiszen az ő zsenialitásának köszönhetően, 1400 év után sikerült megfejteni az egyiptomi írás és nyelv titkát. E nélkül keveset tudnánk erről a különleges birodalomról.( A Rosette-kő eredetijét a Britich Múzeumban őrzik.)

Lehetetlen feladatra vállalkoznék, ha fel akarnám sorolni a látottakat, de néhányat mégis megemlítek. Ilyen például az első, lépcsős piramis tulajdonosának, Dzsószer fáraónak életnagyságú mészkőszobra, Hatszepszut térdelő gránitszobra valamint Kheopsz dioritból (Egyiptom legkeményebb kőfajtájából ) megmunkált szobra. Rejtély, hogy 4500 évvel ezelőtt hogyan tudtak ilyen tökéleteset alkotni, hiszen akkoriban a világon sehol nem ismerték a fémszerszámokat.
A Rahotep és Nofretet szobor a híres házaspárt ábrázolja. Rahotep Kheposz fáraó féltestvére és hadvezére volt. Nofretet jelentése: gyönyörű. A rossz nyelvek szerint nem is volt olyan nagyon mutatós a hölgy, mint ahogy a fáma mondja, ám arról hírhedt volt, hogy a nála szebb alattvalókat, persze a nőket – meggyilkoltatta.
Kheopsznak, a legnagyobb gízai piramis tulajdonosának itt kiállított alabástrom szobrocskája viszont kicsi, csupán 5 centiméteres. A fáraókat mindig idealizálva örökítették meg. Szépeknek, erőseknek, tökéleteseknek mutatták őket.
V. Amonhotep vagyis Ehnaton szobra realisztikus ábrázolásmódban készült ( Inkább nőnek néznénk, mint férfinak). Ő vezette be az egyistenhitet. Az erőteljes muszlim behatás ellenére máig fennmaradtak a hívő keresztény közösségek, akiket koptoknak nevezünk. Őket a csuklójukra vagy a karjukra tetovált keresztről lehet felismerni.
Megcsodáltuk a 19 éves korában elhunyt Tuthanhamon sírjában talált kincseket is.
A kamrát a túlvilági létben használható tárgyak garmadájával töltötték meg. A fáraó halotti maszkja 11 kiló, szarkofágja 114 kiló aranyból készült. Múmiáját egy fa-ereklyetartóban, három koporsóban helyezték el. A legbelsőben a máj, a gyomor, a tüdő és a zsigerek vannak. A szívet a múmiában hagyták. A fáraó keresztbe tett karral várja az újjászületést. Az egyiptomi ábrázolásban a keresztbe zárt kezek árulkodnak arról, hogy az illető meghalt, a test oldalánál elhelyezkedők pedig élő személyt ábrázolnak.
Ezeken kívül láttuk a történelem első kempingágyát, egy különleges napernyőtartót, féldrágakövekkel díszített tükröket és a mai szemmel is használhatónak tűnő gyönyörű ékszereket. Felejthetetlen élménnyel gazdagabban ültünk vissza a buszba, hogy folytassuk az utat a gízai piramisokhoz.

Kairót szinte csak a busz ablakából figyelhettük meg. A forgalom miatt lassan haladtunk, ezért egy-egy villanásra megpillanthattuk a város különböző arcát, főként az út menti romos, befejezetlen házakat, amelyek legtöbbjében nincs bútor, tehát gyakorlatilag a földön alszanak, guggolva élnek a lakók. Kairó modern belvárosának nagy részét – bankokkal, kávézókkal, éttermekkel, üzletutcákkal – a párizsi boulevard-ok mintájára építették. Egyetemi, kormányzati és nyomornegyedek váltják egymást. Ezekből keveset láttunk.
Kairó, akárcsak az egész ország, az ellentétek, furcsaságok városa. Egyiptomban nincsenek törvények, a rendőrségnek nem sok „hatalma” van. Itt inkább a katonaság teremt rendet.
A lakáshoz jutás gyakori módja, hogy a szegényebb családok kiszemelnek egy üres telket és felépítik rajta „házaikat”. Még a gyilkosságokért is csak 3 év büntetés jár, bár a börtönök nagyon szigorúak. A késelések, verekedések mindennapos dolgok, de a robbantások is gyakoriak.
A város egyik negyedében egyenruhába öltözött iskolai lánycsapat halad át az úton. Rengetegen vannak egy osztályban. Egyiptom lakosságának nagy része analfabéta. Gyakorlatilag nincs törvényileg előírt iskolakötelezettség. A gyerekek hat osztályt járhatnak állami iskolába, de ezeknek a színvonala minden elképzelésünket alulmúlja. Andrea magániskolába járatja gyerekeit. Így tesz mindenki, aki szeretné, hogy gyermeke tudjon is valamit és van hozzá elegendő pénze.
Habár a nyomornegyedeket nem érintjük, ám így is látjuk a szegénység jeleit. Egyiptom lakosainak 40 % -a állítólag koldus. A hulladékot például azért nem viszik el, mert a kukások innen szedik össze az életükhöz nélkülözhetetlen dolgokat: ki mit talál, kinek mihez van gyomra, gusztusa. Amikor már olyan értéktelen a szemétkupac, hogy már senkinek sem kell a tartalma, akkor egyszerűen elégetik a maradékot.
Andrea abbahagyva történeteit elújságolta, hogy (végre) megérkeztünk Gízába és hogyha balra nézünk, akkor már megláthatjuk a piramisok csúcsát. Elképedtünk. Most derült ki számunkra, hogy az egykor csak nehezen megközelíthető fáraói sírokat „benőtte” a város. Közvetlenül mellé, szinte ráépítették lakóhelyeiket az arabok. Számukra nem jelent többet ez a csodálatos hely, mint üzleti lehetőséget, remek helyet portékájuk árusításra vagy a turisták átvágására. ( A jelenlegi, muzulmán miniszterelnök állítólag le akarja bontatni ezeket a piramisokat.)
A gízai fennsíkon épült piramisok felfedezése valaha világszenzáció volt. Vajon csak a fáraók sírjai ezek, vagy az idő mérését szolgáló eszközök is e hatalmas építmények? Talán nem is emberek, hanem földönkívüliek építették őket több ezer évvel ezelőtt? Mindenesetre csodálni lehet azt a mérnöki és szervezési tudást, amellyel a helyszínre hozták és mindenféle erőgépek, szerkezetek nélkül megépítették a pontosan egymáshoz illeszkedő hatalmas kőtömböket. A régészek abban egyetértenek, hogy a gízai piramisokat i. e. 2600- körül, néhány évszázadon keresztül építették. A fennsíkon három hatalmas piramis található: Kheopsz, Khephrén és Mükrerinosz fáraók sírkamrái. Ezeken kívül még három jóval kisebbet is láthatunk. Gízában azonban nemcsak ezt a három fáraót temették el. A sivatag tele van iszaptéglából épített sírokkal és lapos tetejű kősírokkal (masztabákkal), de ezek nem olyan látványosak, mint a nagy piramisok.

A piramisok környékén rengeteg árus szeretné ránk sózni a sok bóvlit, a tevehajcsárok pedig olcsó tevegelést ajánlanak. Idegenvezetőnk felhívta a figyelmünket, hogy el ne menjünk velük, mert gyakran megesik, hogy jó messzire elviszik a gyanútlan turistát és csak horribilis összegért hajlandók visszahozni őket.

Az egykori „szent út” kezdeténél, szinte a homokból emelkedik ki a világhírű Szfinx, Khephrén fáraó oroszlántestre helyezett óriási fejszobra.
Kheopsz 137 méter magas piramisa az egyetlen, amely az ókori világ hét csodája közül megmaradt. Eredetileg simára csiszolt mészkőlapok borították, melyek a nap sugarait tükrözték vissza a Nílus völgyében. A piramisok belsejébe meredek, alacsony, szűk alagutak vezetnek.
Khephrén piramisában egy vörös gránit szarkofágot találtak. Ide én is bemerészkedtem és áhítattal simítottam meg egy összeillesztési helyet. A távoli múltra gondoltam, elképzeltem azt a valakit, aki idecipelte ezeket a köveket.

A felszínre érve szinte káprázott a szemünk. Szerencsénk volt, mert nagyon jó időt fogtunk ki, hűvösebbet, mint Luxorban és Karnakban. Talán ezért is éreztem azt, hogy nem is fáradtam el olyan nagyon. Szívesen maradtam volna még a csodák közelében, de véget ért a kirándulás és indulnunk kellett vissza, Hurghadába.