És már kevesebbet lélegzem
keveset alszom sima városok
és karcosan izzó lámpasorok
ahogy kevesebbet fordul a föld.
Ott van mind mögöttem
minden mit hátrahagytam
figyeli minden mozdulatom
néha vicsorog éjszakánként a fejben
de már nem ér utol nem ízlelem.
Ahol zuhanni kell ott épp
járni tanultam párszor
nem értek a mozdulatból
és nem látok semmit a szóból
és semmit sem mondó hangok mögöttem.
Néha álmodom még a félelemről
ahogy ordít bennem a gyermek
és hallom a csontokon megcsúszó
ébredések távoli moraját
és világít minden vörösen kéken.
Jó így hogy nem látszom
nem félek éhessé is csak
az álmatlan éjszakák tesznek
tudod sohasem alszom.
Kihűlt kis csendek
folynak a vérben kegyetlen
dühös kis méregfogakkal
a hátamon és azt hiszem
lassan újra éjfél és elfogy a szó.
szóval távolabb az ablaktól
hát vedd el vagy gyűrd össze
vagy ordíts már mindegy
és fald fel ha fáj
és ne zárd kulcsra mert nem látszom többé.
* (a cím Fejes Erzsébettől )
2013-03-03