ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A SZAJKÓ
Az öreg tölgyerdőben lakott Cserfes, a szajkó. Állandóan izgett-mozgott, vidám hangjától zengett az erdő .
- Skék, skék! - rikoltozott, és elűzte a csendet.
Okos madár volt. Megtanulta a többiek beszédét, gyakran meg is tréfálta őket. Úgy sikoltozott, mint az ölyv, károgott, mint a holló, kakatolt, mint a fácán, sőt még ugatott is, akár a kopó. Elegánsan öltözködött. Rózsaszínbe játszó világosbarna öltönyt viselt, hosszú fekete farkán fehér tollberakás ragyogott. De a legszebb mégis az égszínkék szárnya volt.
Szép és kényelmes fészket rakott, az ágakat belül kibélelte pihe-puha, illatos füvekkel. Nem igen akadt párja az ő fészkének, irigyelték is a madarak! Ez még nem lett volna baj. Csakhogy Cserfes nemcsak okos volt meg szép, de nagyon szorgalmas is. Kora reggel kelt, szépen felöltözött, és huss, elindult ennivalóért. Nem volt finnyás madár, mindent megevett. S ekkor kezdődtek a bajok az erdő lusta lakóival. Mert ő találta meg a legnagyobb mogyorót, a legkövérebb hernyót, a legtöbb makkot, a legszebb bogyókat. Megharagudtak rá az állatok. Különösen Vaddisznó, a makkos miatt, Ölyv, a kövérebb rovarokért, Seregély a nagyobb bogyókért, Holló a magvakért, s az ínycsiklandozó gyümölcsökért.
- Hallod-e, te senkiházi! - hörgött rá a vaddisznó,- ne edd el előlem a legszebb makkot, mert eltaposlak!
- Hagyd békén az én magvaimat, mert széttéplek! - károgta a holló.
- Ne szedd el előlünk a legszebb bogyókat! - rikácsolták a seregélyek.
- Még hogy a tietek!- nevetett rajtuk Cserfes. Keljetek fel korábban, s akkor a tietek lesz a legnagyobb makk, a legszebb bogyó, s mag is van bőven még! Azzal vidáman tovább repült.
- Büntessük meg az alávalót! - kiabáltak össze-vissza.
Másnap reggel Cserfes a szokásos módon korán kelt, megmosakodott, szépen felöltözött és elrepült az erdőbe. Még aludtak az állatok, bóbiskoltak a madarak. Így Cserfes ismét elsőnek találta meg az erdő kincseit. Vidám cserregésével azonban felébresztette a vaddisznót. Az meg – amint látta, hogy a legszebb makkost megdézsmálta Cserfes- rátámadt. Üldözte, kergette, míg a szajkó felrepült a fára, ott a még lustálkodó madarak támadtak rá. Hiába menekült Cserfes, nem volt hova elrejtőznie. Kitépték szép kék tollait, ruháját megszaggaták, s addig csípték, amíg lezuhant a földre.
Sírtak a fák, potyogtak a virágok könnyei, reszkettek a levelek. Süni ijedten topogott mellette. Ekkor sötét felhők kezdtek gomolyogni az égen, Szellő rázni kezdte a fákat, hullottak a levelek, s elrejtették a sérült madarat. Barátai pedig nem hagyták cserben. Etették, itatták, rejtegették ellenségei elől. S mire lehullt az első hó, Cserfes ismét vidáman cserregett az erdőben.