• копирайтинг
  • копирайтер
  • SEO копирайтинг, сео копирайтинг
  • рерайтинг
  • контент для сайта
  • наполнение сайта
  • написание статей, статьи на заказ
  • рекламная кампания
  • обслуживание сайтов
  • биржа статей
  • пресс-релизы
  • копирайт, копирайтеры
  • Bolyongásaim 9

    |
    Kádár Sára Hajnalka képe

    Heti kiemelésünk...

    A szófogadásra visszatérve, úgy öt éves korunkban mi se voltunk jobbak a Deákné vásznánál. Ez csak kettőnkre vonatkozott, a kicsikre, ahogyan otthon bennünket neveztek.
    Néha elmentünk ugyan a szüleinkkel együtt a rokonokhoz, de mi másra is kíváncsiak voltunk. Nyári dologidő volt, az udvaron csak a legyek meg Morzsa mozgott. Egymásra néztünk, s máris kibújtunk a kapu alatt a kutya után.
    Én voltam a bátrabb, hát elsőként másztam, utánam meg Gyurika. Morzsa ugyan hason csúszott, de az eredmény ugyanaz lett. Kívül leporoltuk ruhánkat, óvatosan figyeltünk visszaparancsoló szó után. De nem vettek észre.
    Csend honolt, a nap a fejünk fölül nézett ránk, s felfedező kalandozásra biztatott. Néptelen volt a kis utca ebben a dologidőben, csak a libák pihegtek a lombos árnyékban. A kutya már eltűnt a kanyarban, lihegve futottunk utána, csurgott rólunk a verejték. Az útkereszteződés megtorpanásra késztetett. Most hova, merre, melyiket kövessék? A templomtorony intett felénk, arra vettük hát az irányt. A bokáig hullámzó porban verebek fürödtek, lomhán húzták rakott terhüket a tehenek, s gazdájuk csá, Berta, hó, Mári álmos noszogatására se léptek szaporábban. Óvatosan osontunk át az úton az egyre közeledő torony felé. Tovább, tovább, bátorítottuk egymást, néha egy-egy szem szilvát szedtünk a kertekből kikandikáló ágakról. Az utca végén nagy kő kínálkozott pihenésre, de a csilingelő patak tovább csábított. Egyszerre elénk került a torony, égbe szökő csúcsa alatt óriási ezüstlabda gömbölyödött, egymás alatt kettő is, ajtaja tárva-nyitva.
    Megkondult a toronyóra, riadt galambok röppentek fel a kis ablakról, meg is rettentünk egy pillanatra, de a harangláb csigalépcsője türelmetlenül hívogatott. A kíváncsiság egyre feljebb vitt a kanyargó lépcsőkön, néha szűk kis ablakokon bámultunk ki az egyre zsugorodó falura, mezőkre, dombokra, majd tovább kaptatunk felriasztva a szunyókáló baglyot, belegabalyodva a pók hálójába. Már-már fordultunk volna vissza, amikor előbukkant egy harang, majd még egy. Földbe gyökerezett a lábunk, ámultunk-bámultunk, a galambok röpködése s a régi dohos szag is elkábított.
    Ekkor – bim-bam! – megkondult a harang. A nap sugarai ferde csíkokat rajzoltak a harangláb poros levegőjébe. A lépcsőn nagy zajjal rohantunk lefele, az utcán hiába kínáltak gyümölccsel, rájuk se néztünk, csak loholtunk hazafele, nehogy észrevegyék eltűnésünket.
    A libák még ott tollászkodtak az árnyékban, Morzsa is előttük osont át a lappantyú alatt. Épp becsusszantunk az udvarra, amikor anyánk ebédhez szólított.
    Észrevétlenül sirültük be a házba egyenesen a mosdótálhoz, s nagy buzgalommal tisztítottuk a kezünket.
    – Üljetek le ebédelni – térült-fordult anyám az asztal körül. Ilyen szófogadóan soha nem ültünk asztalhoz. A szerencse is mellénk szegődött, mert éppen akkor rontott be nagy lármával a két nagyobbik fiútestvérünk, István és Jani.
    – Anya, anya, nézd! – diadalittasan emelte ki tarisznyájából a mai fogást István.
    Zöld büröklapiból csillogott elő a hal.
    – Van két kiló is! – emelgették a csukát.
    – Jó, hogy nem vitt el! – nevetett a zsákmányra anyjuk.
    – Nem vitt el, de berángatott a vízbe, sokáig fárasztottuk – dicsekedett Janika is.
    Az éhség s az ínycsiklandozó étel illata apánkat is becsalogatta az istállóból. A horgászok egymás szavába vágva mesélték a halászkalandot.
    Apám hamiskásan somolygott kis bajsza alatt, s nem állta meg tréfa nélkül:
    – Éppen az imént hallottam, hogy a híd mellett két gyermeket fogott egy csuka – kacagva nyomott barackot a fiúk kobakjára, s a halat is megemelgette, méricskélve lóbálta.
    – Van ez három kiló is! – s a szeme úgy nevetett, mint a napsugár.
    – Elég a beszédből, asztalhoz – vette komolyra a szót anyám.
    Sárga karikákban gyöngyözött a finom húsleves, dagadó galuskákkal, ahogy szerették. Apjuk kenyeret szelt mindenkinek, s nekiláttak az evésnek.
    – Hát, ti mit csináltatok? – fordult hozzánk anyám. Gyurika – szokása szerint – behúzott nyakkal lapított, lopva sandítva rám.
    – Boltosoztunk – s az az arcom csak úgy lángolt.
    Ám nem figyelt fel rá senki, úgy elmerültek az evésben. Ebéd után egy kis pihenő járt mindenkinek. Apám a padkára dőlt le, anya halkan leszedte az edényeket, majd leült a sarokkanapéra a kézimunkájával, mi pedig kimentünk az udvarra. A nagyobbak az árnyas körtefa alá húzódtak olvasni, István könyvéről nagy csíkos tigris ásított, Janién meg egy kis róka üldögélt.
    Gyurikával ketten - bűntudattól gyötörve - a homokozóban hallgatagon készítettük a tortát, mellettünk nyelvét lógatva heverészett Morzsa kutya, a majorság a törökbúza-kas alá húzódott a tűző nap elől, az istállóból egyhangú kérődzés hallatszott, néha kolomp csendült. Szél se lebbent, a csűr felől meleg szénaszag hömpölygött.
    Az álmos csendet kapunyitás zaja verte fel. Feri bácsi jött széles mosollyal.
    – Hallom, mázsás csukát fogtatok – fordult incselkedve a nagyobbakhoz.
    – Hát, nem volt mázsás, csak szinte – vették a tréfát a testvéreim.
    – Nini, a felfedezők! Jól elcsavarogtatok hazulról! – fordult hozzánk Feri bácsi.
    – Miféle felfedezésről beszél, Feri? – lépett ki a tornácra anyám a beszéd hallatán.
    – Máriskó a templom előtt látta a kicsiket ma délelőtt –- válaszolta gyanútlanul.
    – A templom előtt? Az nem lehet, kicsik még, magukra nem engedjük el őket. Másokat láthatott Máriskó.
    – Pedig ők voltak, még utánuk is nézett az asszony, azt hitte, maga is ott van valahol.
    Anyám arcára ráfagyott a mosoly.
    – Gyertek csak ide! – szólt szigorúan. – No, halljam, mit is csináltatok ti a délelőtt? – feszült a kérdés.
    – Az ú… gy volt…, úgy volt… – tátongott gyámoltalanul Gyurika, de nem jött ki hang a száján.
    – Mondd te, Katika! – szigorodott meg anyám hangja.
    – Hááát… izé…, Morzsa kibújt a kapu alatt, s mi is utána…
    – Kibújtatok a lappancs alatt? – rémüldözött anya, s azután?
    – Kimentünk az utca sarkáig, s a…aztán a templomtoronyhoz…
    – A templom tornyához! Ti ketten? – ijedt meg anya.
    – I… gen, s felmásztunk a toronyba is… – de erre már eltört a mécses, sírásba fulladt a hangom.
    – Elszöktetek itthonról, és hazudtatok! – hallottuk a lesújtó, döbbent szavakat.
    – Mit tanítottam nektek? Halljam! – szegezte nekik a kérdést.
    – Aki ma hazudik, az holnap lop – motyogták.
    – Tovább, tovább! S a szófogadatlanságról?
    – Szófogadatlan sáska, a sírját megássa – szepegtük.
    – Ne felejtsétek el soha, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Megértettétek?
    – I-igen – szipogtuk alig hallhatóan.
    – Nocsak, talpraesett kis lurkók – dünnyögte elismerően Feri bácsi.
    – Azok biza, de jöjjön már be a hűvösebbe – tessékelte a vendéget kedves hangján.
    Mi pedig megszégyenülten kotródtunk be a homokozó sarkába.

  • копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные статьи
  • слоган
  • нейминг
  • сео копирайтинг, SEO копирайтинг