Miért én térdelek
a te sírod előtt,
a gránit oldalára
miért a te neved
festették előbb,
miért haldoklik már
a japán akácfa,
mely – mondják –
a földrengést is állja,
az én fáim pusztulnak,
sűrül az ősz bennem,
fellázadt, kimerült
s eltorzult lett testem,
bőrömbe ivódott
májfolt a fájdalom,
bár kendőzöm mosollyal
s leplezni akarom,
valaki billogja
itt sistereg rajtam,
s kivillan múmiám
– avar-sminkkel
hiába takartam.