Bevarrtam szép száját a Csendnek
Bevarrtam szép száját a Csendnek.
Túl sokat suttogott itt belül.
Én se mondhattam volna szebben.
Ha isten a földre kényszerül
nincs az a zaj, mely hallható lenne
és nincs az a szín, mely látható.
Magára nagykabátot venne,
úgy utazna el nagy lélekhajón.
De hát itt maradt kiterülve,
valahogy titkon belém költözött.
Pedig én kabát nélkül ülve
fázós meztelennek öltözöm
és így nincsen, mi melegítse,
voltaképp mégis belém bújt
és csak suttog, de nem jó így sem,
ahogy a szívem belsejébe nyúl.
Facsar rajta mindig egy kicsit
vér-csendesen észrevétlenül
Úgy ahogy egykor te is Kicsim
mikor a szó némán ajkaidra ült.
Bevarrtam szép száját a Csendnek.
Túl sokat suttogott itt belül.
Csak tűrte, a szeme se rebbent.
Lélekhajóm lassan elmerül.
- Jagos István Róbert alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges