Vakolattól megfosztott házfalak
fájdalomtól nyüszítő macskakövek
Nézik ahogy a vállamon ül
mert sétálni lusta ez a szerelem.
Kék szemmel nézi a várost
a haja szőke de fekete kapucnit hord
bennem lépcsőfordulókban
betonra ülő fájdalom lazít.
Cigire tapos mielőtt belép a bárba
a vörös fényben kér egy italt
torokba maró és erős legyen
néha csak ennyi az ami fontos.
Ha nem maradsz szótlan
inkább azt mondod örökké
most veled repülnék délnek
felhőket gyűrnék a nyakad köré
kék szemed a tengerben
tenger persze kék a szemedben
integető rákok közt merev apály
Így telnének végtelen órák
aztán kéjvágy dagály indulna
az ujjaimból és rettegő ágyékomból feléd
persze titokban tartanám
kávéval fertőzött deltavidék lenne az otthonom.
Napok óta ’kispál: Szívrablás szól itt a fejben
Talán akusztikus olyan csendesen tépő
nekem hiányzik egy hangos torzított gitár.
2019. 04. 29.