ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Belefáradtunk, hogy szőnyeget terítsünk
minden jött-ment elé, akit nem várunk.
Megvagyunk magunk szolid igák alatt
egyedül, s mit ránk hagytak áldásként
az elődök, azon marakodunk tovább
sanda mód, s amit belénk traktál a sors,
elfogadjuk, dohogunk, mint a légzsák.
Szívünk se jajdul fel ostorcsapásra.
Örülünk a szépnek, az eliramló
pillanatnak, ha derékba törnek is.
Magunkhoz mérünk önpusztítón időt,
távolságot, lássuk, mit érünk el vele.
A teher érdekel, amit ránk raknak,
vagy mi vesszük fel vállainkra önként.
Ez szab mosolyt ünnepeken a szánkra,
fakaszt könnyeket ólomként, mint a kín,
visz előre gerinctörőn és fájón.
Az nyújt vigaszt, ami bennünk feszül,
élet, erő, ösztön, s húsunkba vájja
körmeit felhördülve, ha kiálltunk,
s meglovagolnak vérző-habzó testtel
új lovász fiúk, mert a baj nem jár gyalog.

Belefáradtunk, hogy szőnyeget terítsünk
minden jött-ment elé, hogy úgy mozgasson,
mint fogyó levegő a szomjas tüdőt,
csapdába ejtve összetört szívünket.
Mikor szólni akarunk, nem hallgatni,
magunkért, s egymásért nyoszolyás tűzben,
mely világol bennünk, de el nem éget
felszítva senkit. Sorsunk terhe másra
át nem szabható, húsunkba vág fájón,
alakít, formál a tiszta gondolat,
az elfojtott szó, nyílt, egyenes beszéd
vermekből törve a fényre, hogy lássuk
végtelen köreit az ősi földnek.

S belefáradtunk a várakozásba is,
hogy jön valaki, s ígér tévedhetetlen.
Hajtottunk fejet mi már jó néhányszor
elgyötörten, megadón, kiterítve,
mégis éjfél ütötte el a végső órát,
s vált semmivé megédesítve álmunk.
Magunkra maradtunk a sötétben vakon,
bezárt ajtóik előtt, ahogy a vándor,
ki imát mond s honáért lopva visszajár.

Csillag gyúl, az éj kidőlt pezsgőspohár.
Bölcs józanság lesz a csend. Megrészegítőn
akaszt a hold sarlót ránk, s körbe jár.
Mi hagyjuk, ahogy belénk vési újabb striguláját
könnyel, vérrel a felsíró újszülött.
Mi mást is tehetnénk, ajándék a sorstól.
Áldást hoz ránk, vagy újabb átkokat, ki tudja.
Úgy várunk lebegő varázsszőnyegen
minden évet, mint jöttet az elment helyett,
s mérget se veszünk rá, hogy megérkezik.

(Kép: Internet)