ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

...csituló gyertyalángnál, az irodalom hol mélységesen szomorú, hol annál csodálatosabb, gyógyító lírájával

"Akkor valóban ki kell várnunk a harmadik napot…"

*A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog…”,
és én magamra öltöttem a fájdalom leplét,
hogy végigjárjam az utam e kiüresedett világban,
bátortalanul botorkálva benne,
mint aki már nem tartozik ide.
Fásultan fogadom a sors ajándékait,
de „azóta” nem harcolok értük,
vágyaim halottak
otthonom puszta ház;

*üresebb lett a világ; elment belőle a fiam
helyén soha be nem tölthető hiány tátong,

távozásával megsemmisült minden remény
csak hiú emlékezet kapaszkodó szeretet
hozza el néha még, mióta kiválasztotta őt
végérvényesen az ég,
őt aki a halál révén lett különleges,
a halál választotta ki, nem a kivételező szeretet.
Helye a gyászomban különleges.
Valahányszor hálát adok gyermekeimért,
szeretteimért, imáimban mindegyiket felsorolom,
ám, ha fájdalom és hiány vesz körbe,
kesergő könyörgésemmel csak őt említem;
- őt, aki túl hamar
előrement.

*a sebzett szeretet különleges szeretet
különleges mert sebzett…

Ma már tudom,
a gyász anyaként megélve örökig tartó fájdalom,
mert az anyaszív gyógyíthatatlan sebet kapott;
elszakították a szívem alatt őrzött magzatom,
és a földi létben számomra ő immár
angyallá vált, átlényegült hiány;
de a föld egyik legdrágább kincse is,
a gyermekem, aki a szívem egy darabja volt
és hiány marad immár mindörökre,
ám a szeretet, amit maga után hagyott,
él és éltet. Örökül hagyott,
gyönyörű szellemi hagyatékánál,
önfeláldozó szereteténél nincs nagyobb a földi világban.
Ezért mégis, így is, nélküle is élnem kell tovább,
akkor is, ha nincs vigasz, ha a vigasztaló szavak
jegesen koppannak néha szívemen
és porba hullnak könnyeimmel évek óta.
Vállalnom kell e mérhetetlen fájdalmat,
hiszen érte sírok, a legdrágábbért, és néha jó sírni,
könnyebbé válik a lélek.
Talán ezért lehet, hogy ma,
húsz évvel később is gyakran
zokogva ringatom álomba magam,
mert álmomban még hiszem,
hogy egyszer majd a fiam is üzeni:

Édesanyám!
*„A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog...
Valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. (…)
Itt vagyok a közeledben – egészen közel. Nincs semmi baj.”

És akkor majd – boldog lelkek – összeölelkezünk újra, már szétszakíthatatlanul,
végérvényesen…
*
(Forrás: Henry Scott - A szomszéd szoba és
Nicholas Wolterstorff - Korai sirató)
*
Henry Scott: A szomszéd szoba

A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog...
valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk
egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj
velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is
beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess
ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.
Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel
A nevem nap mint na, ahogyan annak előtte is, de ne
árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba
kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a
folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,
hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok
a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.
*
"Ha az Isten úgy szeretett minket, hogy át akarta élni velünk együtt a halál teljes képtelenségét, akkor... igen, akkor lennie kell reménységnek; akkor lennie kell valaminek, ami több mint a halál; akkor lennie kell egy olyan ígéretnek, amely rövidke földi életünkben nem teljesedik be; akkor még ha magad mögött kell is hagynod a szeretteidet, a virágokat és a fákat, a hegyeket és a tengereket, a művészet és a zene szépségét, és mindazt, amivel az élet oly gazdagon megajándékoz, akkor sem veszett el és ért könyörtelenül véget minden;
akkor valóban ki kell várnunk a harmadik napot"

(Nicholas Wolterstorff: Korai sirató)