tudod te
hogy milyen
saját gyengédségemtől megremegve
karjaidtól érintetlenül maradni
és ostoba
félig kész betűket pazarolni
az éjszakák rideg falai közt
hófehér papírra
miközben ...Te
a halk léptű magány
könny-cseppeket számolsz az esőben
nélkülem?
(...)
nem baj
nem szégyen
néha...én is félek
hidd el...
és
sajnálom
hogy mindig megmozdítalak
üres csendedben
(de mondd
hogyan férjek
bőröd alá másként?)
talán mert
néha még érzem
ahogy halkan átvonulnak
vénáimon
néma vágyaid
és semmi más.