Szürke arcú felhőket cipel
a hegyekről az őszi szél
megbotlik egy csatornafedélben
aztán a város szélén megáll a hold
vizes pohárból isszák a bárban
az átállított időt ráncos arcú részegek
éjszakai tehervonat tapossa meg az álmokat.
Végleg befellegzett a nyárnak
üzekedés közben kitépett haja
a földön rothad most őszi avar
valami szerelem mágus
nyalja meg kívülről az esőtől horzsolt ablakokat
szívmélyi kotorékba vonul vissza
hálózsákján kívül mustárfoltok belül tavaszmáz
Hajnalig tartó napfolt keringők verik fel
a padlásokban rejtőző kepeceket*
kinyílik néhány titkos ajtó
aztán hanyatt dől szemüregeikben a rémület
ez itt akár egy Stephen King refrén
szóval egy forró kávé hanyatt dőlve és jól leszek
még szorít kicsit még zihál bennem aztán elengedem.
2018. október 27.
* Mónitól