• копирайтинг
  • копирайтер
  • SEO копирайтинг, сео копирайтинг
  • рерайтинг
  • контент для сайта
  • наполнение сайта
  • написание статей, статьи на заказ
  • рекламная кампания
  • обслуживание сайтов
  • биржа статей
  • пресс-релизы
  • копирайт, копирайтеры
  • Azok a városi népek!

    |
    Bige Szabolcs Csaba képe

    Úgy szökdösött a szívem a mellkasomban, mint a kicsi kecskeolló a tavaszi réten, ahogy kezdett a táj ismerőssé válni. Olyan ismerősé, mint akit már rég az ideje nem láttunk, s most elénk bukkan.
    Nem váratlanul, de mégis valahogy hirtelen.
    Amíg a szürke aszfalton száguldottam, nem láttam semmit a vidékből, se fákat-bokrokat, se hegyet, se völgyet, de amint a sírülőnél elhagytam a köves utat, minden megváltozott körülöttem. Rám köszöntek a bólogató fűzek, s a fehér törzsű nyírfák, társamul szegődött a sziklás mederben csörgedező patak, s düledező kerítések kísértek.
    Minden régi ismerősként vett körül. Még a kerekek által felvert por is.
    De ennél közelebbi ismerősökre áhítoztam. Alig vártam, hogy a szembe tűnjenek a dús lombú vadgesztenyefák a faluvégen, az óriásira nőtt diófa a jegyző háza előtt, a meghitt házak sora. Legerősebben mégis az iskolát kívántam látni, s szomszédjában a paplakot, meg persze a templom égbeszökő tornyát.
    Mennyi kedves emléket idéz fel gondolatom a gyermekkorom napsugaras idejéből!
    Vár rám a hegyoldal sűrű erdeje, s csúcson őrt álló komor fenyők. Vár a sok vidám hancúrozást, hitványkodást látott libalegelő ott a patak túlsó partján!
    Az emberek is bizton várnak, akikkel együtt voltunk jóban-rosszban. Hát, már aki megmaradt, s itthon maradott. Mert tudom, sokan elmentek távoli vidékekre, külországokba, s meg is haltak jó néhányan. Az itthon maradottak majd csodálkoznak, milyen úriasan érkezem, saját kocsival! Ez a gondolat is átfutotta az eszemet, s megszégyelltem magamat – az érkezés ünnepi hangulatához nem illő gondolatok mián. De azért mégis csak kicsit büszke voltam magamra. Aztán elképzeltem, milyen jókat beszélgetünk, bölcselkedünk, hágyárszkodunk majd este a kocsma különszobájában.
    Nagy lendülettel megfordultam a templom előtti téren, a kút körül. Az a szivattyús, ártézi kút a beton vályúval, az volt még egy nevezetes hely! A vályú szélén el lehetett üldögélni egész nap, amíg meg nem jöttek a csordából a tehenek inni. Akkor aztán haza kellett mennie mindnek, mert jött az esti fejés, és a munka az istálló körül. Abból nem lehetett kimaradni!
    Már ahogy az első házak feltűntek, valami rossz érzés kerített hatalmába, mint a hitványkodó gyermeket, ha rajtakapják. Nem értettem az okát, de ahogy a templom előtt megállva, kiszálltam a kocsiból, megértettem, hogy nem én követtem el valami megbocsáthatatlant, hanem faluval, a tájjal történt meg a visszahozhatatlan. - elszállt felette az idő!
    A házak mind apró, kunyhókká törpültek, a templom falán foszlik a vakolat, s tetőt fedő bádogot, mint valami gyászlobogót lengeti a szél. Az iskola épülete szinte romos, a paplak ablakai vakon merednek a világba – nincs rajtuk függöny, se sötétítő. A sok betört ablakszem elhagyottságot sugallt.
    Félve közeledtem az öreg épülethez. Az ajtó zárva, s a kopogtatásra senki sem jött elő. A szomszédból, vagy honnan egy fogatlan vénasszony került hirtelen elő, s rám ripakodott:
    - Mit akar? Kit keres?
    - Jó napot kívánok! – udvariaskodtam. – A tisztelendő urat keresem, Tamás atya utódját.
    - A plébános úr már tíz is megvan, hogy meghalt. Nyugodjék békében!
    Így szólva keresztet vetett, és mintha megenyhülni látszott volna.
    - Nincs nekünk papunk! – keseredett meg a hangja – Nagyfaluból jár át misét tartani az ottani plébános. Szombat délután, mert még van rajtunk kívül három másik szórványa is.
    - Szórvány? – szakadt ki a döbbenet belőlem.
    Mintha a napfény is elsötétült volna, mintha viharfelhők gyülekeznének a fejem felett. Ijedten néztem szét magam körül, és megláttam a kopasz hegyoldalt, melyet gyerekkoromban sűrű erdő borított. Az erdő eltűnt, és a tetőn őrt álló fenyők is odalettek. Csak az esővíz mosta árkok borozdái meredtek rám kicsúfolva kedves emlékeimet.
    Szórvány – ízlelgettem a rettenetes szót. Hogy lehet? Hogy létezhet? Gyerekkoromban vasárnaponként tele volt a templom hívekkel a misén, és még hétköznapokon is tartott Tamás atya hajnali misét. Elvárták. S most szórvány!
    Ahogy a tekintetem tovasiklott, felfedeztem az új házakat. Egyemeletes, egyforma faházak – fenyőrönkökből. Nyolcat számoltam össze, s mind a patak túlsó partján, a libalegelő helyén.
    - Milyen házak azok ott ahajt? – kérdeztem a nénét.
    - Városi emberek hozatták Gyergyócsomafalváról. Rönkszállító autó hozta a megszámozott gerendákat, és helyben építették fel a házakat. Csak csudáltuk mind!
    - Jó ez?
    - Hááát, a bótosnak biztos! Meg két, három gazdának.
    - Ezt hogy érti, Kati nén’?
    - Honnan tudod a nevemet? Nézz csak rám! Hát persze, te Márton tanító úr fia vagy!
    - Hát, megismert Kati nén’?
    - Meg.
    - Hogy is van ezekkel a városi népekkel? – térítettem vissza a beszéd fonalát a nyaraló-házakhoz.
    - Az csak úgy, hogy péntek-szombat megérkeznek, s mindjárt jönnek le Zsigához a bótoshoz, meg a Félkarúhoz, a fogadóba. Pedig annyi mindennel érkeznek, hogy azt hinnéd, egész évre itt maradnak. Mégis viszket a pénz a markukban.
    - És a gazdákkal mi a helyzet? Mi a jó nekik ebben?
    - Tudod fiam, amióta ezek ide járnak, újra vannak tehenek a faluban. Öt is. Veszik a friss tejet, túrót, vajat. Az mondják, hogy dió, vagy bió, s úgy lelkesednek, mint Jani az első csók után.
    Ezen megint volt mit keseregjek. Öt tehén? Mikor még ott hitványkodtam én is a templomkertben, akkoriban száznál is több volt, hogy alig fértek az itatóvályúhoz estelente…
    A tanító úrról meg még nem is szóltam, aki a feleségével együtt próbálja magasba emelni a kultúra zászlaját az elemi iskolát szolgálva, mind a tizenkét tanulójával. Kesergett, hogy mikor fiatalon ide került egy tizenöt tanerőt foglalkoztató nyolcosztályos iskola fogadta, s most alig van gyerek. Emésztettem a hallottakat, s hallgattunk egy verset, majd a tanító úr tovább állott, nekünk hagyva a benne felgyülemlett keserűséget. Azért láttam, neki is maradott belőle elegendő!
    Így aztán, az én mostani vidáman induló érkezésem is szomorúságba váltott, bár elgondolkoztam azon, amit Kati nén’ mondott a hétvégi városi népekről, meg a gazdákról.

  • копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные статьи
  • слоган
  • нейминг
  • сео копирайтинг, SEO копирайтинг