(Saját fotó)
Olykor őszi alkony öleli az estét, száll az éjbe,
Bíborával simít, s leveti vörösét a mélybe.
Csak foszlik a fény, derengve bezárja sötét tanúját,
Hangtalan köd üli a tájat, míg elfedi búját
Táncol egy falevél, késő éjjel lendült az avarra,
a hűvös hajnali pára már nem ringatja dalra.
Lassan indul útjára a Nap, fűszálakon időzik,
Fázós könnyeit törli és a harmattal vesződik.