Ülünk a buszon
Kel fel a nap. És mi történik? Az első ülésen a lány lassan partot ér. Míg te az éjszakai álmok salakját rágod kiszáradt torokkal, ő a magány haját fonja sajátjaként finom kontyba / ilyent ma már látni sem lehet /.
Éjjel valami folyton lefelé tartó mozgólépcsőn álltál meztelen. Csak arra emlékszel, Moszkva tér. Sajgó hólyaggal ébredtél fel úgy két óra után.
A lány közben valami kékesszürke mezőn sétált szomorú tekintetű traktorok húztak el mellette hangtalanul. A pótkocsikon egy-egy meleg ölelés integetett, de egyik sem szállt le. A lány nem nézett feléjük. Minden lépésnél megszámolta nagylábujja és a másik közé szorult fűszálakat.
Gyorsan visszaaludtál álom már nem volt. Kusza képek sorban egymás után aztán közelebb az ébredéshez mintha tétova hangok is szűrődtek volna be.
A lány tekintetében van valami titkokat sejtető nehezen elpárolgó fényjáték. Tudod az a fajta, ami hasonlít ahhoz, mikor összeszorított szemhéjjal a napba nézel. Nos, ez a fényjáték sosem szabadul ki a csukott szemei mögül. Ha kitörhetne, olyan gyönyörű lenne, talán még a napfényt is magába zárná.
A jól bezárt dolgok persze nem törnek ki. Ott maradnak sorozatként a belső Tv képernyőjén.
Fásultan ébredsz. A nyúlott póló, amit éjjelre felveszel, valljuk be elég lehangoló rajtad. Le is dobod, aztán meztelen indulsz el tétova léptekkel a konyha a kávé felé.
A lány már fésülködik. Összeszedetten, kopogó cipőben indul a buszmegálló felé. Te még bajlódsz a zárral egy keveset aztán elindulsz.
Ülünk a buszon. Kel fel a nap:
- northman alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges