Új Év
Új év szépsége kísért
s úgy sarkal szüntelen,
mint várandóst a vágy.
Kifaragom ezüstös
ködfelhőkből, hólepte
hegygerincek felett,
Isten közelben
formálódó alakját,
ahogy elképzelem.
A még meg se születőt.
Bár hajnalom s delem
elmúlt felettem,
az alkonytűz eléget,
mégis várom őt
ma is ugyanúgy,
mint elsők közt
a legelső szeretőt
s hiszem öntudatlanul,
ha fogytán a lencse,
s rövidül a virsli
-vele eszem éjfél után-
nem lesz válogatós,
tréfát se űz velem,
hogy kitagadjon
mielőtt befogadnám.
Belső békénket
együtt szüljük meg.
Én vállalom őt.
Ő meg engem.
Nevemre veszem.
Megőszültem,
vállamon évek tornyosulnak.
s megcsendesedtek a harangok,
hogy mindent felülről lássak.
Szívemnek hit a lét záloga.
Mindent elveszítenék,
ha egy újszülöttől félnék.
Aggódó lelkem bajánál
mi lehet nagyobb,
ami azzal ver meg,
hogy csak kesergek.
Már a megszületésénél...
(Kép: Internet )
- Seres László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges