PÖDÖR GYÖRGY: ÖRÖK TEKINTET
Valahonnét indul mindig:
valamiért, valakiért.
Jóslatok hiába intik,
a földi térből már kiért.
A szembe talán könny szökik,
mikor megkísérti a fény.
Kegyetlen kínok átdöfik,
istenéhez fordul az én.
Így jön el benne az este
apró kis csillag a remény,
a horizont vak keresztje:
hajnal az olajfák hegyén.