Így sírni sem tudok…
Ülsz előttem a kanapén, felhúzott lábbal,
S én csak nézlek, ki nem mondott vággyal.
Állad térdedre hajtod, mesélsz…
Lassan gyűrűzve, mint végzetes rosszullét,
elönt keserű hullám, a fullasztó felismerés:
Gyermekként játszottál…
Kés voltam kezedben, vért szomjazó penge,
puszta vágyacél, belevágtam az éteri testbe.
Maró sav véred vettem…
Míg elvéreztél, miközben át meg átjártalak,
elhervadtak az őszintének mondott szavak.
Szétmartad élem, lényegem…
Most itt ülök, csak hallgatlak szomorún,
mint kopott hegedű, min nincs már húr.
Így sírni sem tudok…
/2007/
- Kloczka István alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges