ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Ha néha éberen álmodozgatok,’
Zazar vizén lecsorgó
kora tavaszi tűzalkonyatok,
sötétlő hegyeim lábainál
a kanyargó út, ami vár reám,
s idézem képét egyre makacsul…

Jártam bakancsos sárban,hóban,
áztam szitáló ködpermet alatt,
a téli égbolt csillogó varázsán
hány magányos estidő haladt
velem, szemem tárult az új csodákra.
Szélben, viharban tévelyegtem
gyalog, s a sistergő kócos nyárban.

Kert szegletén kis kuckóm ölén
titkon sorokba sírtam én a lelkem,
míg árnyas almafák tövén madárral
szellővel, vígan énekeltem,
jöttödre vártam feslő tavaszágam.

Erdőszéli nedves friss avar
földszaga árad el bennem.
Kertvégen patak. Az emlék felkavar.
Fehér kövein hányszor átszökelltem,
míg medrében színek, fényjelek
mozaikmintákkal fénylenek,
s a víztükör ahol megtörik,
parányi zuhatag a mélybe hull,
és örvénylik, és örvénylik és elcsitul…
Szivárványhíd tündöklik nekem
vízcseppgyöngyökön, mint fénylő ékszerem.

Udvarunk, eperfa, loboncos kutyám.
A kerti lócán késő délután…
Emlékkönyvem kifestett lapjain a múlt,
préselt virág, gyűjtött kincs lapult,
fölötte az ”Élet Szép” nagybetűs szavak;
néhány megsárgult lapja megmaradt,
őrzöm, ereklyém, s az alkonyati fényt.
Az első versek! Istenem, ne kérd!
A sors írt rólam mára nagyregényt.

Boldogságom ma visszaálmodom,
életem része, velem lett rokon:
Lépésben sikló bűvös kisvasút,
egy lendület, s már rövidült az út.
Andalgó vasderes, kezes póniló,
ábrándozásra épp nekem való.

Erdőm titkai nyitott könyvlapon,
kék harangvirág a mohos oldalon,
páfrányliget, színes sziklakert,
kérdezgettem, a kakukkszó felelt.
/Előttem mint lassú film pereg./
Barátaim! Még rátok ismerek!

Fenyvesben a csöndre hangszerelt
ősszimfónia hangulata leng,
s a furcsa érzés, bár magam vagyok,
értem trillázik száz madártorok.
Margarétatenger fűzöld alapon,
és simogat a rég-várt nyugalom…

Hajnali utak, alig pirkadat,
megmászni regényes bércet,hegyfalat…
Szembejött a Nyár, s a Télvarázslatok.
Nélkülük szegény, kifosztott vagyok!
Aki nem látta, hogy meséljem el?
Az emlék visszhang, szavunkra felel,
S az álom? karján csak azt dédelgeti,
ki valót űző megszállott bolond,
de álmához hű, mert igaznak hiszi!

Szombathely, 2007 március 18.

_______________________________

http://dunapart-cafe.net/index.php?page=showasp&id=635&catid=main