ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Akkoriban, amikor még megünnepelték a születésnapom,
Boldog voltam és senki nem volt halott.
A régi házban a születésnapoknak, így az enyémnek is évszázados tradíciója volt.
Mindenki örömét, így az enyémet is, mint egy vallást, úgy tartották becsben.

Akkoriban, amikor még megünnepelték a születésnapom,
Elég egészséges voltam ahhoz, hogy ne lássak semmit semmiből,
Hogy okosnak tartsanak a családban,
Hogy ne legyenek ugyanazok a reményeim, mint másoknak irántam.
Amikor már tudtam volna remélni, már nem tudtam miben reménykedni.
Amikor az életet már szemlélni is tudtam, az élet elveszítette értelmét.

Igen, ami voltam, csupán feltételezés volt magamról,
Csak szív és rokonság,
Amivé a fél megyékre szóló estélyek tettek,
Amivé az akkor még kisfiú iránti szeretet tett.
Ami voltam - Ó Istenem! Még ma sem tudom, mi voltam.
Mindez már olyan távoli!
(El se hiszem.)
Akkoriban, amikor még megünnepelték a születésnapom.

Ami ma vagyok, az nedvesség a hátsó folyosón,
Amitől a falakon kizöldülnek a dolgok
Ami ma vagyok ( és a szeretteim háza, ami most könnyeimen keresztül átragyog)
Ami ma vagyok, az, hogy eladták a házat
És már mindannyian halottak.
Ami ma vagyok, hogy túl kell élnem magam, mint egy kihűlt gyufaszál...

Aniversário

No tempo em que festejavam o dia dos meus anos,
Eu era feliz e ninguém estava morto.
Na casa antiga, até eu fazer anos era uma tradição de há séculos,
E a alegria de todos, e a minha, estava certa com uma religião qualquer.
No tempo em que festejavam o dia dos meus anos,
Eu tinha a grande saúde de não perceber coisa nenhuma,
De ser inteligente para entre a família,
E de não ter as esperanças que os outros tinham por mim.
Quando vim a ter esperanças, já não sabia ter esperanças.
Quando vim a.olhar para a vida, perdera o sentido da vida.

Sim, o que fui de suposto a mim-mesmo,
O que fui de coração e parentesco.
O que fui de serões de meia-província,
O que fui de amarem-me e eu ser menino,
O que fui — ai, meu Deus!, o que só hoje sei que fui...
A que distância!...
(Nem o acho... )
O tempo em que festejavam o dia dos meus anos!

O que eu sou hoje é como a umidade no corredor do fim da casa,
Pondo grelado nas paredes...
O que eu sou hoje (e a casa dos que me amaram treme através das minhas lágrimas),
O que eu sou hoje é terem vendido a casa,
É terem morrido todos,
É estar eu sobrevivente a mim-mesmo como um fósforo frio...