• копирайтинг
  • копирайтер
  • SEO копирайтинг, сео копирайтинг
  • рерайтинг
  • контент для сайта
  • наполнение сайта
  • написание статей, статьи на заказ
  • рекламная кампания
  • обслуживание сайтов
  • биржа статей
  • пресс-релизы
  • копирайт, копирайтеры
  • Álvaro de Campos: Trafik (Első rész)

    |
    theodor képe

    Nem vagyok semmi.
    Sosem leszek semmi.
    Nem akarhatok semmivé válni.
    Ettől eltekintve, bennem van a világ összes álma.

    Ablakok a szobámban,
    Sok millió közül egynek a szobájában, akiről senki nem tud semmit
    (És ha ismernék, tán tudnának róla valamit?)
    Egy járókelõktől állandóan nyüzsgő utca misztériumára nyílnak,
    Egy utcára, amelyen eltéved minden gondolat,
    Amely valóságos, képtelenül valóságos, bizonyos, megismerhetetlenül bizonyos,
    A kövek és a lét alatti dolgok rejtelmével,
    A halállal, amely nedvessé teszi a falakat és õsz hajúvá az embereket,
    A Sorssal, amely mindenség szekerét a semmi útjára tereli.

    Ma alul maradtam, mintha tudnám az igazságot.
    Ma tisztán látok, mint aki halni készül,
    És a szeretett dolgoknak búcsút int
    Hosszú vagonsorrá alakul az épület és az utca ezen oldala,
    És a start-füttyre fejemből
    Idegeim megrándulnak és csontjaim megcsikordulnak, amikor indulunk.

    Ma zavarban vagyok, mint aki kérdezett, de minden választ elfelejtett..
    Ma egyszerre hat rám az utca túloldalán levő trafik külső, és az érzés belső valósága, hogy minden csak egy álom.

    Mindenben hibáztam.
    Mivel nem voltak céljaim, talán minden semmivé lett.
    Tanítottak.
    Kimásztam a ház hátsó ablakán.
    Nagy reményekkel kimentem a mezőre.
    De ott csak füvet és fákat találtam.
    És minden olyan volt, mint máshol.
    Otthagyom az ablakot. Leülök egy székre. Most mit gondoljak?

    Honnan tudhatnám, hogy mi leszek, mikor azt se tudom, hogy ki vagyok?
    Az vagyok-e, amit gondolok? De oly sokfélét gondolok!
    És sokan vannak, akik úgy vélik, hogy nem lehetnek ennyien!
    Géniuszok? Most százezren álmodják magukat zseninek, akárcsak én.
    És a történelem egyiküket sem fogja feljegyezni.
    Mint ahogy azt a sok trágyát sem, ami a jövőbeli hódítások után megmarad.
    Nem, nem hiszek magamban.
    Az elmegyógyintézetek tele vannak magabiztos őrültekkel.
    Bennem nincs bizonyosság.
    Nem tudom eldönteni, hogy igazam van-e, vagy sem.
    Nem, nem én…
    A világon ebben az órában hány manzárd és nem manzárd lakásban
    Lehetnek még magukat zseninek álmodók?
    Mennyi nagy, nemes és tiszta törekvés –
    Igen, valóban nagy, nemes és tiszta –
    És ki tudja, ha megvalósíthatók,
    Láthatnak-e valódi napfényt, és rátalálhatnak-e nyitott emberi fülekre?
    A világ azoké, akik arra születtek, hogy meghódítsák,
    És nem azoké, akik a hódításról szebben tudnak álmodozni.
    Többet álmodtam, mint Napóleon.
    Hipotetikusan több embert öleltem keblemre, mint Krisztus.
    Titokban többet filozofáltam, mint írásban Kant valaha is.
    De most is egy padlásszobalakó vagyok, és az is maradok,
    Jóllehet már nem élek ott;
    Mindig az leszek, ki másra született;.
    Mindig az leszek, kinek csak adottságai vannak;
    Mindig reméltem, hogy egy ajtó nélküli falon kinyithatok egy ajtót,
    A végtelenről énekelhetek egy dalt a baromfiudvaron,
    És Isten hangját hallhatom egy lezárt kútból.
    Higgyek magamban? Nem, dehogy.
    A Természet lehűti forró fejem.
    A nap, az eső, a szél, megtalálja hajam.
    És ha jön, jöjjön bármi, aminek jönnie kell, vagy ne jöjjön.
    Csillagok rabul ejtett szívei,
    Meghódítottátok az egész világot, anélkül, hogy felkeltetek volna az ágyból;
    Felébredtetek, de az homályban maradt;
    Felkeltetek, de az idegen maradt;
    Kiléptetek a házból, de az az egész Föld volt,
    És a Naprendszer, a Tejút, meg a Végtelen...

    Edd a csokid, kicsim,
    Edd a csokid!
    Vedd észre: nincs más metafizika a világon, csak a csoki.
    Vedd észre: a vallások nem tanítanak többre, mint egy édességbolt.
    Egyél maszatos lányka, egyél!
    Bárcsak én is ugyanolyan őszintén tudnék csokit enni, mint te!
    De én gondolkodom, és amikor kihámozom a hártyaként borító ezüstpapírból,
    Úgy hagyok mindent a földre esni, mintha én fedtem volna be az életet.

    De legalább marad a keserűség: ezekből a verssorokból
    Soha nem lesz gyors szépírás,
    Mely utat nyit a Lehetetlenhez.
    Így legalább könnyek nélkül, nemes gesztussal szentelhetem magam
    A megvetésnek, amivel levetem
    És bedobom a dolgok menetébe azt a koszos ruhát, ami vagyok,
    És félmeztelen maradok otthon.

    (Te, aki vigasztalsz, aki nem létezel és ezért vigasztalsz,
    Vagy görög istennő vagy, kit eleven szobornak gondoltak,
    Vagy római patríciusnő, hihetetlenül nemes és veszélyes,
    Vagy trubadúrok hercegnője, finom és színpompás,
    Vagy tizennyolcadik századi márkinő, mélyen dekoltált, elérhetetlen,
    Vagy híres kurtizán apáink idejéből,
    Vagy valami modern, amit még elképzelni se tudok,
    Ezek közül bármelyik lehetsz, csak inspirálj, ha tudsz inspirálni!
    Üres a szívem.
    Mint a szellemidézők idézném meg saját szellemem,
    De nem találok semmit.
    Odamegyek az ablakhoz, lenézek és kristálytisztán látom az utcát,
    Látom a boltokat, a járdákat, az elhaladó autókat,
    Felöltözött élőlények mennek át egyik oldalról a másikra.
    Kutyákat is látok, amelyek szintén léteznek.
    Mindez úgy nehezedik rám, mintha száműzetésre ítéltek volna.
    Mindez oly idegen, mint minden más.)

    Éltem, tanultam, szerettem és még hittem is,
    Manapság még sincs olyan koldus, akit ne irigyelnék azért, mert ő nem én vagyok.
    De amikor mindenkiben a rongyokat, sebeket, és a hazugságot látom,
    Azt gondolom: talán sosem éltél, tanultál, szerettél, és hittél,
    (mert az ismeretek talán megszerezhetők tettek nélkül is);
    Talán csak úgy létezel, mint a gyík, amelyiknek levágták a farkát,
    Vagy mint a törzs nélkül ide-oda csapkodó gyíkfarok.

    A vers második részéhez kattints ide!

  • копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные статьи
  • слоган
  • нейминг
  • сео копирайтинг, SEO копирайтинг