ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Használd ki az időt!
De mi az idő, amit kihasználhatok?
Használd ki jól az időt!
Nincs nap leírt sor nélkül…
Becsületes és kifinomult munka…
Vergiliusnak és Miltonnak való munka…
De olyan nehéz becsületesnek és kifinomultnak lenni!
És nagyon valószínűtlen, hogy az ember Milton, vagy Vergilius legyen, vagy azzá váljon!

Használd ki az időt!
Ragadj ki a lélekből pontosan annyi darabkát –nem többet és nem kevesebbet –
Amelyekkel precízen összeilleszthetők lesznek a kockák, melyek
A történelem bizonyos lenyomatait létrehozzák
(A lenyomatok néha alul is lehetnek, ahol nem látszanak)…
Zárd az érzéseket kártyavárba, - túlórázó kulik nyomorúsága,
Rakd ki a gondolatokat, mint dominókat, hasonlót a hasonlóhoz,
Az akaratot súlyos ütközésben…
Játékok, pasziánszok, időtöltések képei---
Életképek, életek képei, Az Élet képe.

Szócséplés…
Igen, szócséplés…
Használd ki az időt!
Ne legyen perc, amit át nem vizsgál a lelkiismeret…
Ne legyen határozatlan, vagy mesterkélt tett…
Ne legyen a szándékhoz nem illő mozdulat
A lélek jó modora…
A kitartás eleganciája…

Használd ki az időt!
Szívem fáradt, mint egy igazi koldus.
Agyam kész, mint egy sarokba állított zsák
Dalom (szócséplés) olyan amilyen, és szomorú.
Használd ki az időt!
Öt perc telt el, mióta elkezdtem írni.
Kihasználtam, vagy sem?
Ha nem tudom kihasználtam-e, mit tudhatok más percekről?

(Útitársnő, te, ki annyiszor utaztál velem egy fülkében
A helyiérdekű vasúton,
Érdeklődtél-e végül is irántam?
S kihasználtam-e az időt, amikor néztelek?
Mi volt csendünk ritmusa a mozgó vonaton?
Mi volt a megértés, amit nem értünk el?
Mi volt ebben az élet? Élet volt ez?)

Használd ki az időt!
Ó, hadd ne használjak ki semmit!
Sem az időt, sem a létet, sem az idő vagy lét emlékét! …
Hadd legyek fán csupán levél, mit birizgál a szél,
Akaratlan, magányos út pora,
Úton hagyott barázda, míg újabb kerekek nem jönnek,
Gyermek búgócsigája, amelyik épp megállni készül,
És mint a lélek, ugyanazzal a mozgással rezeg,
És eldől, ahogy a Sors talaján eldőlnek az istenek.

_______________________________________________________

Aproveitar o Tempo

Aproveitar o tempo!
Mas o que é o tempo, que eu o aproveite?
Aproveitar o tempo!
Nenhum dia sem linha...
O trabalho honesto e superior...
O trabalho à Virgílio, à Mílton...
Mas é tão difícil ser honesto ou superior!
É tão pouco provável ser Milton ou ser Virgílio!

Aproveitar o tempo!
Tirar da alma os bocados precisos - nem mais nem menos -
Para com eles juntar os cubos ajustados
Que fazem gravuras certas na história
(E estão certas também do lado de baixo que se não vê)...
Pôr as sensações em castelo de cartas, pobre China dos serões,
E os pensamentos em dominó, igual contra igual,
E a vontade em carambola difícil.
Imagens de jogos ou de paciências ou de passatempos -
Imagens da vida, imagens das vidas. Imagens da Vida.

Verbalismo...
Sim, verbalismo...
Aproveitar o tempo!
Não ter um minuto que o exame de consciência desconheça...
Não ter um acto indefinido nem factício...
Não ter um movimento desconforme com propósitos...
Boas maneiras da alma...
Elegância de persistir...

Aproveitar o tempo!
Meu coração está cansado como mendigo verdadeiro.
Meu cérebro está pronto como um fardo posto ao canto.
Meu canto (verbalismo!) está tal como está e é triste.
Aproveitar o tempo!
Desde que comecei a escrever passaram cinco minutos.
Aproveitei-os ou não?
Se não sei se os aproveitei, que saberei de outros minutos?!

(Passageira que viajaras tantas vezes no mesmo compartimento comigo
No comboio suburbano,
Chegaste a interessar-te por mim?
Aproveitei o tempo olhando para ti?
Qual foi o ritmo do nosso sossego no comboio andante?
Qual foi o entendimento que não chegámos a ter?
Qual foi a vida que houve nisto? Que foi isto a vida?)

Aproveitar o tempo!
Ah, deixem-me não aproveitar nada!
Nem tempo, nem ser, nem memórias de tempo ou de ser!...
Deixem-me ser uma folha de árvore, titilada por brisa,
A poeira de uma estrada involuntária e sozinha,
O vinco deixado na estrada pelas rodas enquanto não vêm outras,
O pião do garoto, que vai a parar,
E oscila, no mesmo movimento que o da alma,
E cai, como caem os deuses, no chão do Destino.