ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Semmi nem köt semmihez.
Ötven dolgot szeretnék egyszerre.
A hús utáni éhség csillapíthatatlan kínjával,
Nem tudom mi ez -
Határozott vágy a határozatlanért…
Nyugtalan álom, és élet egy nyugtalan álomban
Nyugtalanul alvóknak, félig álmodóknak.

Minden szükséges és absztrakt kapu bezárult előttem.
Amit az utcából láthattam volna, azt a hipotézisek függönye eltakarta.
A cím szerinti sikátort megtaláltam, ám a megadott házszámra nem akadtam.

Ugyanarra az életre ébredtem, amiben elaludtam.
Még megálmodott hadaim is vereséget szenvedtek.
Még az álmaimat is hamisnak éreztem, mikor megálmodtam őket.
Még a vágyott élet is untat - még ez az élet is…

Értem mi nem függ össze térben, időben;
Írok és hibázok a fáradtságtól,
És csak az unalom, az unalomtól való csömör lök ki partra.
Nem tudom, miféle sors, vagy jövő felé sodor majd irányíthatatlan szorongásom
Nem tudom, miféle lehetetlen déli szigetek várnak rám, hajótöröttre;
És miféle irodalmi pálmaligetek jutalmaznak majd meg legalább egy verset.

Nem, én nem tudom ezt, se mást, se bármi mást,
És lelkem mélyén, ahol álmaim álmodtam,
A lélek végső terein, ahol ok nélküli az emlékezet
(És a múlt hamis könnyek természetes köde),
Távoli erdők ösvényein és útjain,
Ahol létezésem feltételeztem,
Egy végső illúzió maradékai,
Az álomhadseregem és nemlétező légióim
Anélkül, hogy legyőzték volna őket
Szétverve futnak,
Hogy végül Istenben enyésszenek el.

Újra viszontlátlak,
Gyermekkorom félelmetesen elvesztett városa…
Bánat és öröm városa, újra itt álmodom…
Én? De ugyanaz vagyok-e, mint aki itt élt, és visszatért,
És megint vissza és visszatért,
Ugyanaz-e, aki újra és újra visszatért?
Vagy mindezek az itt volt és a most itt lévő „Én” vagyunk,
Az emlékezet fonalára felfűzött rózsafüzér-lények sora,
Olyan álmok sora, amelyet valaki, aki rajtam kívül van, rólam álmodott.