/ játékos eszmefuttatás /
A semmit nem lehet kisemmizni,
bár nem kerülne semmibe.
Semmiség semmibe venni
mivelhogy nem jó semmire.
I.
Orgona, kispad, szarkaláb;
a lány a kertbe fut,
virágot szed, a hű barát
csókjait várja ott.
Weöres Sándor születésének 100. évfordulójára
/2013. június 22/
Látták Orpheuszt az istenek között,
A földi embert, madárkahangon szólni;
Rétek vigyázták, szárnytalan csendek,
S vörösben izzó galagonyarendek
Nőttek szívébe, szavára válaszolni.
Jöttél a semmiből.
Miért? Mi végre?
Mit ér a létezés?
Halál a vége.
Mese Koday László „Csodafa” c. festményéhez
Falucska az erdőszélen
Színesen egy meseképben
Érzelmeket ébreszt bennem,
Valamikor ott élhettem…
/ groteszk kispróza, posztmodern stílusban/
köznapok közömbös hangulatán,
szavak szénaboglyahegyein átgázolva ,
az álomlátás virtuális nyiladékait követve,
látomásaim végtelenített futószalagán
vezet az út magam felé,
Ahol léckerítés festetlenen
zár össze elvadult kertet, utat,
emlékképeket; támpontot kutat
a gyökértelen, színtelen jelen.
saját fotó
Lelkem tükrében naponta nézhetem
milyen fényterek verődnek vissza,
milyen hangulatban kél az értelem,
létezésem terhét a reggel, ha beissza,
Kényes a lusta, mint a kor,
Csak könnyű prédát gyűjtöget,
Megróni rútul nincs kinek,
Mind így tesz, pásztor és a nyáj;
Harácsolásban nincs hiány,
Hadd gyűljön garmadán a kincs;
Csodálkozásnak helye nincs!