ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Mint szárnyas hinta
siklik át a fény
rőtaranyba
mártott lombokon,

              

                                 Uram! Fogadj el engem!
                                           / zsoltár/
                                 Te, akit hisznek, vagy hinni akarnak
                                 az elhagyottak, a gyámoltalanok,
                                 akik, ha élnek, akik, ha halnak
                                 keresnek Téged, vezércsillagot
                                 az ég kárpitján, magányuk  fölött;
                                 Te, aki engeded, aki még hagyod  
                                 a reményt  kis motyóink között
                                 léted ábrándjával  továbbcipelni,    
                                 Uram! Fogadj el engem, ha vagy!

Sátántánc pörgött
fel a fára,

(Borral űzzétek el most a gondot!)

Színe a bíbor, íze a bársony,
csöppje az élet fénye, derű,
szájban elomlik, vérbe ficánkol,
bacchusi áldás, kincs e nedű,

Hát igen! Mára más a világ!
Eltűntek fodrok, csipkeruhák,
Virággal florentinkalapok,
A rajtuk lebegő színes szalagok,
Ami az arcra árnyékot vetett,
Varázslatossá téve a szemet...
Kecses napernyők, selyemtopán,
Remekmű volt az bizony, valahány.

Az ajkad ízét ismered?
Illata méz, bibéje bársony;
Puha szirmába belevész
Vakon egy rég kísértő álom…

Szedret szedek a napsütésben,
tüskétlen, nemes, szép, nagy-szemű.
Egy csábító szem számba olvad,
micsoda íze van! Nagyszerű!

Hiába küzd, - itt nincs szabály -,
nem visz előre csónakom;
szűk partra vet ki a dagály,
jó szélről miért álmodom?

Szeretnek a legyek.
Van rá magyarázat!
Kerülgetnek folyton,
Folyvást körém szállnak.

gondolatok Csontváry Kosztka festményéhez

színárnyalatok
ölelkező fénye
vetül a varázsos
mediterrán égre;
vörösre sárga,
lila hajlik kékre;
izzó hangulat-
hullámverésbe
ragadtat a festő,
nemhiába.