Édesapám emléke
Tűzfátyol az égen,
hódító virradás.
Gyöngyfürtös levelek,
remegő fényvarázs.
A Zagyva-gáton végig andalogtuk
a nyár eleji, fülledt délutánt.
A híd közepén vetted észre
a folyó szélén alá-alábukó vadkacsát.
A Tiszavirág- szobornál megálltunk,
karcsú derekad átfonta kezem.
Hallgattál. A lárvákra gondoltam,
pár órára is teljes kérész-életek...
A mozit lassan kiürítik
a magukat nézőnek képzelők,
állsz unokáddal a teremben,
vársz valakit. Gépkocsi suhanás festi
alá beszéded, nincskezed fog albumot,
A Művésztelep orgonabokrok
szaggatta drótkerítésén
átmásztunk, ötéves fiúcska,
a lányka kevesebb.
Az ablakokból sok-sok szem figyel,
e szemekben sok más ablakok.
A hunyt szemek nem látnak, vakok,
úgy hogy a sok szem sehova se lát.
Fotó, tollal. Csupasz popsi,
totyogó kisgyereké, háttal
a madárnak. Köztük tócsa.
Ezer év egy csapása, szárnyán a végtelen.
Látó szemünk nem látja, csupán az értelem.
Örök rejtély merről jött, merre libbent tova.
Ikarosz-legenda ürügyén
Tessék? Tengerbe csapódást?
Nem hallottunk olyat.
Suta árnyéka? Megszokott dolog,
annyi errefelé a madár.
Aranyos asszony a párom, nekem elhihetik.
Óvó néni, és büszke pozitív gondolkodására.